Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Legfontosabb a munkahelyek megőrzése és a fizetések biztosítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MPHÍREK • 2020. május 25. 14:00
Legfontosabb a munkahelyek megőrzése és a fizetések biztosítása
Görgényi: le kell mondani beruházásokról és rendezvényekről

Görgényi Ernő közösségi oldalán számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt eddig 400 milliós bevételkiesése van a városnak. Bejelentette, hogy kezdeményezi a költségvetés módosítását. A gyulai önkormányzatnál az elsődleges cél az, hogy megőrizzük a munkahelyeket és biztosítsuk a fizetést minden dolgozónak – fogalmaz posztjában a város első embere.

Azt írja: „mi, gyulaiak sikeresen védekeztünk a koronavírus járvány ellen. Ismét megtapasztalhattuk a gyulaiak összefogásának erejét. Azt most még nem tudjuk, hogy a járvánnyal kapcsolatban mit hoz a jövő. A pandémia gazdasági kártételeit azonban nagyrészt már látjuk. Ezért a képviselő-testület hatáskörében eljárva módosítom az önkormányzat költségvetését”.

Mint fogalmaz, nagy nehézségeket okoznak városunknak a járvány miatt elvont és elmaradt bevételek, amelyek megközelítik a 400 millió forintot. „Kezeltünk már válságot, most is meg fogjuk oldani a problémákat.”

„Eddig sikerült megőrizni az önkormányzati intézményeknél és az önkormányzati cégeknél a munkahelyeket, és a dolgozók is megkapták időben a fizetésüket. Ez nem minden önkormányzatnál van így” – írja a polgármester.

Posztjában kifejti, a gyulai önkormányzatnál az elsődleges cél a továbbiakban is az, hogy megőrizzék a munkahelyeket és biztosítsák a fizetést minden dolgozónak.

„A dolgozóink a bajban is számíthatnak ránk!” – hangsúlyozza. „Ezzel egyenértékű cél az, hogy a szociális ellátások biztosítottak legyenek. A rászorulóknak minden körülmények között meg kell kapniuk a segítséget. Ebben a helyzetben is az emberek megélhetése a legfontosabb számomra. További fő célkitűzések: a közszolgáltatások ellátása biztosított legyen, a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök költségeire legyen pénz, működési hiányunk ne legyen, ne adósodjon el az önkormányzat” – írja Görgényi Ernő.

A városvezető végezetül úgy látja, hogy le kell mondani beruházásokról és rendezvényekről. A költségvetési rendeletet érintő módosító javaslatait megküldte véleményezésre a képviselő-testület tagjainak.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)