herczeg tamás, maróth gáspár és görgényi ernő
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Maróth Gáspár kormánybiztossal egyeztett az Airbus helikopteralkatrész-gyár építésének részleteiről Görgényi Ernő polgármester az elmúlt héten – adta hírül a városvezető a hivatalos Facebook-oldalán.
Görgényi Ernő elmondta, hogy Maróth Gáspárral sorra vették a gyulai önkormányzat által elvégzett előkészítő feladatokat, amelyek között szerepeltek talajmechanikai vizsgálatok és geodéziai felmérések is, ezekről korábban lapunk is beszámolt.
Mint mondta, a kormánybiztos bejárta a helyszínt is, a megbeszélésen pedig jelen volt Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is, ugyanis a szakképzés fejlesztése is téma volt.
A polgármester erről elmondta, hogy a szakképzés a Békéscsabai Szakképzési Centrumban fog elindulni, ahol nem csupán az Airbus helikopteralkatrész-gyárának fognak dolgozókat képezni, hanem a légijármű-iparhoz kapcsolódó speciális képzéseket is indítani fognak.
Görgényi Ernő hozzátette: hétfőn Budapesten járt, ahol értekezletet tartottak a kormánybiztosi irodában, az eseményen pedig azoknak az állami szerveknek voltak jelen a képviselői, akiknek feladatuk van az ügyben.
Kiemelte: a tárgyaláson elindítottak egy folyamatot a Gyula városa és a kormány közötti területfejlesztési megállapodás elkészítésének érdekében.


























