Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lezárult a mérgében kisteherautó ablakát betörő férfi ügye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. május 02. 11:00
Lezárult a mérgében kisteherautó ablakát betörő férfi ügye
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Lezárult annak az orosházi férfinek az ügye, aki tavaly nyáron mérgében betörte egy kisteherautó ablakait, tettét azzal magyarázta, hogy ideges volt, mert börtönbe kellett vonulnia – írta meg a police.hu.

Az orosházi Október 6. utca lakói hívták ki a rendőröket 2019. augusztus 24-én este két férfi – egy testvérpár – hangoskodása miatt. Kiderült, hogy egy közeli büfében italoztak, majd hazaindultak. Egyikük felhívta a harmadik testvérüket, hogy menjen oda hozzájuk, találkozzon velük, de a felhívott férfi nemet mondott.

A telefonáló testvér elmondása szerint ideges volt, mert értesítést kapott arról, hogy börtönbe kell mennie. Amikor a testvére nemet mondott neki, még mérgesebb lett és megrongálta az első parkoló autót, ami az útjába került, amely az éppen a vele együtt italozó bátyjának a kisteherautója volt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a 24 éves, jelenleg a korábban kapott szabadságvesztését töltő orosházi férfit garázdaság vétség elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait április 29-én továbbította az ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)