NÉPI LOCSOLÓVERSEK
Ákom-bákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.
***
Cserebura nádikó,
Bújj elő te Nyuszikó!
Adjál tojást eleget,
Pirosat ám, de frisset!
***
E háznak kertjében van egy rózsatő,
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő.
Vizet öntök a fejére,
Szálljon áldás a kezére,
Az Istentől ezt kérem,
Piros tojás a bérem.
***
E szép házba nyitottam,
Nefelejcset találtam,
Nem hagyhatom hervadni,
Meg szabad-e locsolni?
***
Locsoló verset mondok most el nektek, mit Édesanyámtól tanultam, mint gyermek. De mint a cserépnek, darabja elveszett, kiegészítettem a hiányzó részeket. Gyászt öltött magára az egész természet, midőn Krisztus Urunk a keresztfán vérzett. Jámbor tanítványai zokogva siratták, midőn a jó gyermek a jó édesanyát. A meghalt testet keresztről levették, gyócsba tekerték, sziklába temették. A katonák, kik Jézust megfeszítették, a síró asszonyokat vízzel szétkergették. Harmadnap múlva megnyílt a sír szája, kilépett belőle az élet királya. Ezzel mutatta meg, lesz még feltámadás, lesz még a síron túl örökké valóság. Posta vagyok, posta, de régen siettem, Mózes seregéből hozzátok érkeztem. Nem jöttem egy napra, se nem egy órára, engedelmet kérek a locsolkodásra.
