a gyulai ifjúsági központ helyiségeit is megtisztították az oclean munkatársai
Forrás: a Gyulai Ifjúsági Központ Facebook-oldala
Ingyenesen fertőtlenítette a Gyulai Ifjúsági Központ helyiségeit, majd kezdett bele a fürdőváros óvodáinak térítésmentes megtisztításába az Oclean – tudtuk meg Ritók-Filip Árontól, az Oclean-t működtető Ozone Air Kft. ügyvezetőjétől.
Ritók-Filip Áron elmondta, hogy cégük fő profilja az agrárszektor, de a járványhelyzetre való tekintettel bevetették azokat a gépeiket, amelyekkel a lakossági szférában tudnak dolgozni.
Mint megtudtuk, az elmúlt héten a Gyulai Ifjúsági Központ helyiségeit fertőtlenítették a cég munkatársai ingyenesen, a mai nappal pedig egy háromhetes turnusba kezdtek, amely során Gyula város óvodáit tisztítják meg az ózon gázos eljárással.
Az ügyvezető hozzátette: az ózongenerátorok az adott helyiségek levegőjéből állítják elő a három oxigénatomos ózont, amely kétatomos és egyatomos oxigénné alakul, utóbbi lép kapcsolatba a mikroorganizmusokkal, így a baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombákkal.
























