Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Már három gyulai kiállítóhelyet is bejárhatunk virtuálisan

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2020. március 28. 13:00
Már három gyulai kiállítóhelyet is bejárhatunk virtuálisan
A vár, az Almásy-kastély és az Erkel-emlékház mellé nemsokára csatlakozik a Ladics-ház is

Már három gyulai kiállítóhelyet is bejárhatunk virtuálisan – tudtuk meg Fábián Tamástól, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetőjétől.

 

Fotó: Incze László

Fábián Tamást elmondta, hogy munkatársaival a #maradjotthon akciót akarják segíteni, amelyet a koronavírus elleni védekezés miatt hívtak életre, ezért is nyújtanak lehetőséget a kiállítóterek virtuális bejárására.

Az akció keretében az érdeklődők bejárhatják a gyulai várat és az Almásy-kastélyt, valamint az Erkel-emlékházat is – nemsokára pedig csatlakozik a Ladics-ház is –, a tárlatvezetések a kiállítóhelyek honlapján, valamint a Facebook-oldalakon is elérhetőek.

Fábián Tamás hozzátette: közösségi oldalaikon folyamatosan igyekeznek új tartalmakat és friss információkat közölni, hogy ezzel is megkönnyítsék az otthonmaradást, ehhez a kezdeményezéshez pedig a művelődési központ is csatlakozott, ahol egyéb kulturális tartalmakat osztanak meg, például ingyenes színházi előadásokat.

 

 

Fotó: Incze László

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)