Forrás pixabay.com
A házasság ízei címmel rendez programot február 15-én, szombaton a gyulai baptista gyülekezet, az esemény megszervezéséhez a Házasság hete adta az ihletet.
Csaknem két évtizede Angliából indult el a Házasság hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja ráirányítani a figyelmet.
Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, valamint több nagyváros, település, közösség részvételével. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott egy programmal a gyulai baptista gyülekezet.
Mint megtudtuk, a helyi gyülekezet szombaton délután öt órától tartja az estet, melyen csak házaspárok vagy jegyespárok vehetnek részt. A Házasság ízei című programon a szellemet, a lelket és a testet is szeretnék „megszólítani” a szervezők.
Merényi Zoltán lelkipásztor lapunknak elmondta: mostanáig 30 házaspár jelezte részvételi szándékát, így a program be is telt. Két olyan meghívott házaspár vezeti majd az előadást, amelynek tagjai családterapeuták.
– Az előadók a legfontosabb ízeken keresztül mutatják majd be a házasságok egy-egy hangulatát. Mindehhez csokoládékkal is kedveskednek, azokat kóstolva még egyszerűbb lesz az ízek, hangulatok bemutatása – árulta el a lelkipásztor.