Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Élénk kereslettel és enyhébb forgalommal indult a lakáspiac

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. február 12. 11:01
Élénk kereslettel és enyhébb forgalommal indult a lakáspiac
Az adatok szerint csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya

Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét vásárlásokban, mutatja ezt az is, hogy januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához képest 8 százalékkal kevesebb.

A társaság közleménye szerint általában felfutó érdeklődés jellemző az év eleji piacra, mivel az adott évben lakást vásárolni szándékozók már januárban elkezdik keresni leendő otthonaikat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását.

Az ingatlanárakat nézve a Duna House szerint folytatódott az előző éves tendencia, amely az eddig megszokottnál változatosabb képet mutat. Éves összehasonlításban még szinte minden ingatlantípus átlagára emelkedett, egyedül a pesti paneleknél volt minimális visszaesés.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a társaság elemzési vezetőjét, aki elmondta: a januári piaci adatok alapján a vevők 8-10 százalékos irányárváltozást és alkut is elérhetnek az elsőként meghirdetett árhoz képest, és ebből következően az erősödő kínálatnak elsősorban ők örülhetnek. Hozzátette, a fővárosban kifejezetten a nagyon jó állapotú ingatlanokat keresik az érdeklődök, a vevők 75 százaléka a jó vagy a nagyon jó állapotú lakásokat nézi meg elsősorban, a felújítással továbbra sem szeretnének bajlódni.

Az adatok szerint csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya a fővárosban és vidéken is, ezzel szemben tovább nőtt az első lakásvásárlók aránya, ami vidéken elérte a 30 százalékot.

Az értékesítési idő jellemzően 3-4 hónap. Az eladói és a vevői ügyfélprofil nem mutat kiugró változást az előző hónapokhoz, évhez képest, a legaktívabb korosztály az ingatlanpiacon a 30 és 50 év közötti, a fővárosban a vevők között arányuk több mint 50 százalék. A vevők többsége a jó, illetve a nagyon jó állapotú ingatlanokat részesíti vásárlásnál előnyben, de Kelet- és Nyugat-Magyarországon a lakható állapotú otthonok keresleti aránya is magas, 28-28 százalék volt. Felújítandó ingatlanba továbbra is kevesen invesztálnak, arányuk 5–11 százalék volt januárban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)