Ismét nagy csatát láthatnak a gyulai gárda szurkolói
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az NB I.-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata a DEAC SNK Kft. együttesét fogadja február 9-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Molnár Zoltánné gárdája az NB I.-es tabella harmadik helyén álló riválissal néz szembe.
A fürdővárosi futsaltündérek a bajnokság ötödik helyéről várják aktuális ellenfelüket, amely gárda a bajnokság bronzérmeseként érkezik a gyulai arénába. A két csapat az őszi párharcok során már találkozott egymással, a novemberi derbin a debreceni együttes örülhetett a győzelemért járó pontoknak.
A hazai gárda egy értékes döntetlennel hangolt a soros fordulóra, ahol 2-2-es mérkőzést játszott a tabella éllovasával. A bajnokság harmadik helyén álló vendégcsapat nem a legjobb előjelekkel érkezik a fürdővárosi arénába, hiszen az előző fordulóban 5-2-es vereséget szenvedett közvetlen riválisától.
A nagy csatának kinéző derbi 18 óra 30 perckor kezdődik, az U17-es csapatok 16 órától mérkőznek meg egymással.


























