Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 1 haláleset, 30 súlyos és 78 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. január 27. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 1 haláleset, 30 súlyos és 78 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 109 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 30 súlyos és 78 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 543 személyt fogott el, közülük 105 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 307 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 514 személyt állítottak elő, köztük 254 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 39 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 314 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és a katonák 113 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 143 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Hazánk területén 11 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás , 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)