Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új évi polgármesteri fogadást tartanak a városháza dísztermében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2020. január 08. 13:00
Új évi polgármesteri fogadást tartanak a városháza dísztermében
Programajánló

Január 11-én, szombaton 17 órától új évi polgármesteri fogadást ad Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Művelődési központ

Január 14-én, kedden 19 órától Kettőskereszt vagy amit akartok címmel tart önálló estet Dombóvári István humorista. Az előadás időtartama 80 perc, a belépő 3600 forint. Január 23-án, csütörtökön 19 órától Mintha elvágták vol címmel tart előadást a L’art pour L’art Társulat. A jegyár 3900 forint.

Kamaraterem

Január 16-án, csütörtökön 19 órától koncertet ad a Kézdy LucaSzesztay Dávid és Szegő Dávid alkotta Santa Diver zenekar. A jegyár 1900 forint. Január 20-án és 21-én, hétfőn és kedden 18 órától vetítik a Toldi című filmet. A részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet a várszínház oldalán tehetnek meg az érdeklődők. Január 30-án, csütörtökön 19 órától Nagyon kell szeretniök címmel tartanak felolvasó-színházi előadást, amelyben közreműködik Réczei Tamás rendező, valamint Gyabronka József, Szávai Viktória és Hercegh Péter színművészek.

Kohán Képtár

Január 17-én, pénteken 9-től 18 óráig látható a Székely Aladár Fotóklub magyar kultúra napja alkalmából szervezett, A képalkotás folyamata a kezdetektől napjainkig című tárlata. A megtekintés ingyenes. A fotóklub Harmincöt évesek lettünk! című kiállítása január 26-ig tekinthető meg.

Megemlékezések a málenkij robot 75. évfordulójáról

Január 12-én, vasárnap 8 órától szentmisét tartanak a józsefvárosi templomban, 9 órakor megkoszorúzzák a malenkij robot emlékművet az Apor Vilmos téren, majd baráti beszélgetésre várnak mindenkit a német klubba. 10.30-kor megkoszorúzzák a Harruckern-gimnázium falán elhelyezett emléktáblát, amely az egykori gyűjtőhelyet jelöli. Január 15-én, szerdán 10 órától az Implom József általános iskolában tartanak megemlékezést a német nemzetiségi oktatás kezdetének évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keretében. Január 28-án, kedden 17 órától a várszínház kamaratermében vetítik le Szász Attila Örök tél című filmjét.

Vigadó

Január 22-én, szerdán 18 órától Évfordulók viharában címmel ad koncertet a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara a magyar kultúra napja alkalmából. Az esten Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester és Somogyvári Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnöke vezényel. A belépés ingyenes.

Gyulai vár

Marosán György hagyatékából álló, A háromszögház kincsei című kiállítás január 12-ig tekinthető meg a vár múzeumpedagógiai termében.

Gyulavári kastély

A Gyulavári Kézimunka Szakkör Fonalvarázs című tárlatát január 31-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Új évi fogadás

Január 11-én, szombaton 17 órától új évi polgármesteri fogadást ad Görgényi Ernő. A polgármesteri köszöntő után átadják a Sikeres Gyulai díjakat, majd gyulai Royal Dixieland Band ad koncertet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)