Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legjobbakkal vetélkednek hétről hétre az U14-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. december 07. 16:00
A legjobbakkal vetélkednek hétről hétre az U14-es Amazonok
A hatodik helyről várja a tavaszi szezont a Molnár Ágnes vezette korosztály

Lejátszotta utolsó őszi bajnoki mérkőzését az U14-es labdarúgó-bajnokság délkeleti csoportjában szereplő Gyulai Amazonok csapata november 24-én. A Puskás Akadémia FC ellen vívott találkozó után a hatodik pozícióban várhatja a tavaszi rajtot a bajnokság legfiatalabb keretével rendelkező fürdővárosi gárda.

A hatodik helyről várja a folytatást a legjobbak között vetélkedő gyulai csapat

Fotó: Gyulai Amazonok

Ahogy azt Molnár Ágnes lapunknak elmondta, az U14-es együttes az idei évben elkészített sorsoláskor bekerült Magyarország legerősebb, mondhatni kiemelt csoportjába. A fürdővárosi gárda ennek megfelelően a bajnokság kezdetekor a 4-6. hely valamelyikét tűzte ki célul a nyolc csapatot felsorakoztató pontvadászatban.

– A csoport legfiatalabb alakulata a miénk, hiszen a bajnokság a 2006-2008-as születésű korosztálynak lett kiírva, a fürdővárosi csapat fele pedig 2008-as leányzó. Ettől függetlenül az első három helyezett csapat – MTK, FTC és Puskás Akadémia – kivételével az összes többi ellenféllel jó mérkőzést tudtunk játszani – ismertette a gyulai edző.

Az akadémiai rendszerben működő klubokkal telezsúfolt csoportban vitézkedő fürdővárosi együttes az őszi fordulók során igencsak kitett magért. Molnár Ágnes legénysége fővárosi Astra és a Szegedi Akadémia ellen tudott kétszer is diadalmaskodni, majd szoros mérkőzésen szenvedett szűk vereséget az FTC csapata ellen, valamint döntetlent ért el a kecskeméti csatában.

A gyulai csapat hétről-hétre erőn felül tudott teljesíteni, amely annak köszönhető, hogy a csapat nagy részének az edzéslátogatottsága kilencven százalék felett van. A tavalyi évhez képest átalakult gyulai gárda szépen helyt tud állni a korosztályban, így jelenleg a 6. helyről várják a tavaszi rajtot. A csapatban kiegyensúlyozott teljesítményt Bukor Zoé, Pribék Andrea, Máté Nóra, Nagy Katalin, Sovány Dorina, Kelemen Klarissza és Tóth Panna nyújtott. A Molnár-csapat tagjai tizenegy mérkőzésből négyszer jöttek le győztesen a pályáról, egyszer értek el döntetlent és hat vereséget szenvedtek el az őszi szezonban. A góllövésen megosztozkodtak a gyulai lányok, a 19 szerzett találatot hat lány érte el a csapatból.

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen hét akadémia ellen kell teljesíteniük hétről hétre. Tudjuk, hogy milyen játékerőt képviselünk, fontos, hogy szokják a lányok a nagyobb pályaméretet, hiszen több játékos a Bozsik-program után most lép először bajnoki rendszerben a pályára. Sajnos kapus nélkül játszottuk végig az őszi szezont, de aki kapuban állt, maximálisan hozzá tudott tenni minden mérkőzéshez. A keret kilencven nálunk kezdett el focizni, így különösen jó érzés látni, hogy hova jutnak el a játékosok évről-évre. Szorgalmas társaságról van szó, akik minden mérkőzésen az utolsó percig küzdenek, legyen szó bármilyen ellenfélről. A csapat bőven az elvártak felett teljesített ősszel, rengeteget utaztunk, megérdemlik a lányok a pihenést – értékelt Molnár Ágnes

Eredmények: Szent Mihály–Gyulai Amazonok 1-4, Gyulai Amazonok– ASTRA-ALEF HFC 3-0, Ferencvárosi TC– Gyulai Amazonok 10-0, Gyulai Amazonok 0-9 Puskás Akadémia FC, Kecskeméti LC KTE SI– Gyulai Amazonok 2-2, MTK Hungária FC– Gyulai Amazonok 6-0, Gyulai Amazonok–Kelen SC 1-3, Gyulai Amazonok–Szent Mihály 4-1, ASTRA-ALEF HFC–Gyulai Amazonok 2-5, Gyulai Amazonok 0-2 Ferencvárosi TC, Puskás Akadémia FC– Gyulai Amazonok 3-0.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)