Az első gyertyát Görgényi Ernő polgármester gyújtotta meg
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Megnyílt a karácsonyi kézműves vásár és fellobbant az első gyertya a koszorúkon advent első vasárnapján Gyulán. Görgényi Ernő polgármester ünnepi köszöntőjében aláhúzta: a karácsonyi ünnepkör fontos eleme a hozzá vezető út, amelyen adventkor kezdünk el járni. Mint mondta, a karácsony elképzelhetetlen a felkészülés nélkül, hisz ez hoz bennünket megfelelő lelkiállapotba. Kiemelte: ahhoz, hogy teljes legyen az ünnep, az kell, hogy mindenki részt vegyen az előkészületekben, mindenki a maga módján járuljon hozzá a közös csodavilág megteremtéséhez.
Gyulán hagyománya van a közös felkészülésnek, itt mindenki tesz a közös ünneplésért, hozzájárul a karácsonyi hangulat megteremtéséhez, hangsúlyozta az elöljáró. Az adventi időszakban az önkormányzat, a város cégei, az egyházak, a gyulai polgárok és a civil szervezetek egyaránt kiveszik részüket a feladatokból. A Japánkert Barátok Köre Egyesületnek külön is megköszönte, hogy a Kossuth téren megépítették a település legnagyobb adventi koszorúját. A karácsonyfákat azoknak a gyulai polgároknak köszönte meg, akik ezeket felajánlották: Nyikos Imrénének és Bencsik Imrének, az ünnepi időszak színes programjait az Erkel Ferenc Kulturális Nkft.-nek.
A gyulai baptista gyülekezet részéről Merényi Zoltán fogalmazta meg elsőként ünnepi gondolatait. A lelkipásztor Ézsaiás prófétától hozott az estre egy ószövetségi igeverset. Ennek alapján beszélt a lelki sötétségről, amelytől kétezer éve egy gyermek születése, Isten megtestesülése szabadította meg az emberiséget. Azt kívánta, kerüljünk közelebb Jézus Krisztushoz adventkor.
A román ortodox egyház képviselője, Florin Olteanu parókus atya előbb románul mondott imát, majd magyarul kívánt áldott, békés karácsonyt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Pápai Attila evangélikus lelkész arról beszélt, mekkora melegség gyúl ilyenkor a szívekben, a találkozásoknak is köszönhetően. Az adventet így értelmezte: előkészülete annak az ünnepnek, hogy megváltó született a világra, Isten emberré lett. Segít abban, hogy a nekünk adott időt jól használjuk fel. Ezért részben kegyelem, részben vigalom, részben bűnbánat, részben vágyakozás Isten felé, részben imádság Istenhez.
A gyulai református tiszteletes, Baráth János úgy vélte, a mai ember nemhogy felvilágosult, hanem inkább kiégett. Arra kereste a választ, hová jutunk ezen az ünnepen, vajon nem értjük-e félre, nem-e az történik, hogy a világosságból szemfényvesztés lesz, a látogatásokból menekülés, Isten ajándékából vásárlási láz, a békességből néhány napos összemosolygás, lelki fegyverszünet, a szeretetből karácsonyi hangulat. Megjegyezte: sokszor tűnik úgy, mintha nem csupán négy vasárnapja lenne az adventnek, hanem négy jajja is: vegyek, legyek, tegyek, egyek. Azt javasolta, az önmagunkkal törődés mellett ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek az ünnep a tengődést jelenti. Tegyük fel a kérdést, kik vagyunk mi valójában, hisz Isten pont azt nem akarja, hogy kiüresedjünk, kiégjünk.
A város adventi koszorúját Kovács Péter római katolikus esperes plébános áldotta meg. Kiemelte: szívünkben is gyújtsunk fényt, hogy Isten útján járhassunk. Az első gyertyát Görgényi Ernő polgármester lobbantotta lángra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szertartás után Kovács József szólalt fel a Harruckern téri színpadon. Az országgyűlési képviselő a helyhatósági választásokon kivívott magabiztos győzelemhez gratulált Gyula város polgármesterének és testületének, végül Isten áldását kérte mindnyájunk közös boldogulására. Az ünneplők ezt követően mentek át a Kossuth téri körforgalomhoz, hogy az ott felépített koszorún is meggyújtsák az első gyertyát.
A Harruckern téri esten a Kacagó Bábszínház, az Eszterlánc zenekar és az Erkel Ferenc Vegyeskar működött közre. Az evangélikus templomban a Gyulai Kamarazenekar adott koncertet. Jövő vasárnap a Kálvin utcai gyülekezeti házban, azt követően a belvárosi katolikus templomban, majd ismét az evangélikus templomban lesz kulturális program. Ezeket minden hétvégén kézműves vásár, szórakoztató rendezvények kísérik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba





























































































































