győzelemre készül a hazai gárda a szeged elleni rangadón
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az NB III. Alföld csoportjában szereplő Gyulai Asztalitenisz Klub az ATSK Szeged I. együttesét látja vendégül november 17-én. A Vajda Attila vezette fürdővárosi klub első számú célja a győzelem útjára való visszalépés lesz.
A fürdővárosi együttes tavalyi a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot, ám mindvégig versenyben állt az aranyért folyó harcban. Idén egyelőre nem hasít a gárda, hiszen négy mérkőzéséből egyetlen győzelmet tudott bezsebelni, a PET-BAU ASE Orosháza ellen 15-3-ra végződött párharcban azonban már megmutatta valós erejét.
A soros rivális a tabella negyedik helyéről érkezik a fürdővárosi együtteshez, a szegedi gárda három győzelmet és egy vereséget írhatott eddig az eredményei közé. A Csongrád megyei csapat számára nagyon fontos lenne az újabb siker begyűjtése, hiszen versenyben maradna a dobogóért vívott harcban.
A Gyulai AK csapata 11 órakor várja soros riválisát az Implom József általános iskola tornatermében.

























