Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 33 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. november 09. 08:10
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 33 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök november 8-án 49 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek. Egy halálos kimenetelű balesetben egy ember vesztette életét, 15 súlyos, 33 könnyű sérüléssel végződött. 

A szolgálatot ellátó állomány összesen 166 személyt fogott el, közülük 41 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 94 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 186 személyt állítottak elő, köztük 112 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 92 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és katonák 64 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, három főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén egy határsértőt fogtak el.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)