Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 16 súlyos és 46 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. október 25. 08:03
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 16 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök október 24-én 64 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek. Két halálos kimenetelű balesetben három ember vesztette életét, 16 súlyos, 46 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 176 személyt fogott el, 47 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 81 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 169 személyt állítottak elő, 97 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 90 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és katonák 30 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, hét főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Hazánk területén öt határsértőt fogtak el, és további egy személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)