Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 37 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. október 13. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 37 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 2 balesetben 2 személy vesztette életét, 14 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött október 12-én Magyarországon.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 179 személyt fogott el, közülük 36 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 122 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 172 személyt állítottak elő, köztük 105 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 111 esetben foganatosítottak.

Ezen a napon a rendőrök és katonák 14 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 7 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, további 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)