Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A bajnokság éllovasai találkoznak a gyulai arénában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. október 10. 14:00
A bajnokság éllovasai találkoznak a gyulai arénában
A Gyulai FC-Termál csapata a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét fogadja október 12-én

A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a Gyulai FC-Termál csapata a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét fogadja október 12-én. Berényi Tibor gárdája egy sokat érő döntetlennel hangolt az ezüstérmes elleni találkozóra.

A bajnokságra készülve is csatáztak egy nagyot a felek

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gyulai együttes az elmúlt fordulóban a megyei bajnokság középcsapatának számító Szarvasi FC 1905 gárdájához utazott. A hazai együttes magas szintű játékerővel rendelkezik, így komoly erőfelmérőre készült Berényi Tibor és csapata.

–  Tapogatózó játék jellemezte a találkozó elejét egy-egy helyzettel mindkét oldalon. Fegyelmezett, zárt védekezésből próbáltunk gyors ellentámadásba lendülni, de az eddigiekhez képest valamelyest defenzívebb volt a játékunk, a védelem viszont stabil lábakon állt.

A félidő hajrájában a hazai gárda szerzett vezetést, amikor Süli elé pattant szerencsésen a labda, amelyet jobbal könyörtelenül a gyulai kapuba vágott. A fürdővárosi együttes nagyobb iramra kapcsolt és kiegyenlítette a mérkőzés állását.

– A félidőben cserélve egyet, támadóbb szellemben léptünk fel. A hadrend megváltoztatása után felvettük a játék ritmusát, kezdtük átvenni a játék irányítását többször eljutva az ellenfél kapujáig. Egy szép támadás végén a 66. percben szögletre mentett az ellenfél, amelyet Pilán, Zsömbörgivel szemfülesen, gyorsan elvégzett. A beadás után Bozsó átvétele után Radics elé gurult a labda, aki ballal a jobb felsőbe helyezte el a játékszert.

A döntetlennek köszönhetően a Berényi-csapat továbbra is a bajnokság első helyéről várhatja aktuális ellenfelét. A soros fordulóban a tavalyi bajnok látogat az Id. Christián László Városi Sporttelepre. Azt már biztosra vehetjük, hogy a szomszédvári gárda a három pont megszerzéséért lép majd pályára, hiszen sikerével felléphetne a tabella első helyére.

A lilafehér alakulat két könnyed győzelemmel a tarsolyában száll szembe a kékfehér csapattal, amely gárda két kőkemény döntetlen után fogadja élre törő ellenfelét. Berényi Tibor együttesének elsősorban a védelemre kell alapoznia, hiszen a békéscsabai Ilyés Tamás már 14 találatnál jár az idei kiírásban.

A megyei bajnokság két gigásza 15 órakor kezdi meg csatáját az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)