Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Mint megtudtuk, csaknem negyven vendéget hívtak meg az eseményre, ahol Gombosné Szabó Ágnes tagintézmény-vezető üdvözölte a megjelenteket, majd Kiss Szabolcs, az intézmény vezetője mondott köszöntőt.
Az intézményvezető kiemelte, az idősek adják azokat az alapokat, amelyek mindannyiunk számára a legfontosabb mintául szolgálnak.
A köszöntők után fiatal néptáncosok műsorát és az egyik klubtag, Mári Lajos zenés-verses előadását láthatták a megjelentek. A program megvendégeléssel és délutánba nyúló beszélgetéssel zárult.