Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat Gyula város önkormányzatának képviselő-testülete 2015-ben alapította azzal a céllal, hogy növelje a település lakosságmegtartó erejét, és támogatásban részesítse a kiemelkedően tehetséges középiskolai diákokat, főiskolai és egyetemi hallgatókat. Az erre vonatkozó rendelet megfogalmazása szerint az anyagi segítségnyújtás annak érdekében történik, hogy friss diplomásként a fiatalok Gyulán telepedjenek majd le, itt vállaljanak munkát.
Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntőjében kifejtette: az önkormányzat kiemelt figyelmet szentel az oktatás-nevelés kérdéskörének, folyamatosan korszerűsíti a köznevelési intézményeket, és elszántan küzdött a gyulai felsőoktatásért, amelynek sorsa a Gál Ferenc Főiskola színre lépésével rendeződni látszik. Hozzátette: emiatt is sikerként élik meg, hogy az Airbus Helicopters nemcsak gyárat és nagy szaktudást igénylő munkahelyeket, de szakképzést is hoz Gyulára.
A városvezető kifejtette: amikor első alkalommal hirdették meg a pályázatot, negyvenöten jelentkeztek. Ez egyértelművé tette, hogy tovább kell gondolniuk a támogatási formát. Az elmúlt években háromszor módosították a rendeletet, a most hatályos változatot idén júliusban fogadták el. A jobbító lépésekre azért volt szükség, hogy biztosan azok kapják meg az ösztöndíjat, akik a leginkább megérdemlik, lehetőleg minél több tehetséges fiatal.
Görgényi Ernő felidézte: eredetileg tíz-tíz középiskolást és felsőoktatásban tanuló diákot tudtak támogatni. Miután a keretet megnövelték 60 százalékkal, már harminckét pályázót választhattak ki. Idén is harminckét gyulai, illetve Gyulán tanuló fiatal kapja meg az ösztöndíjat: tizenhárom középiskolás, öt első évfolyamos és tizennégy felsőoktatásban tanuló diák. A kiírásra ötvenöten jelentkeztek, ezek közül ötvenegy pályázat volt érvényes. A tisztségviselő aláhúzta: elbíráláskor az is szempont, hogy minél szélesebb legyen a támogatott tudományterületek spektruma, a pontozást pedig az objektivitás jellemezze.
Az ünnepségen Szilágyi Ruben (hegedűszóló), Király Dominik (klarinétszóló), Hodozsó Norbert (zongorakíséret) működött közre.
A havi 9 ezer forint összegű ösztöndíjban idén Bittó Eszter (Erkel Ferenc gimnázium), Boros Menta (Andrássy Gyula gimnázium), Bozó Zsuzsanna (Erkel Ferenc gimnázium), Köteles Tamara Petra (Erkel Ferenc gimnázium), Mátyási Zsombor (Erkel Ferenc gimnázium), Molnár Réka (Andrássy Gyula gimnázium), Orbán Martin (Nicolae Bălcescu gimnázium), Patai Zsolt (BSZC Nemes Tihamér szakgimnázium), Petruzsán Dóra Antea (Erkel Ferenc gimnázium), Petykó Nóra (Nicolae Bălcescu gimnázium), Szép-Gergely Zsófia Helga (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Szokolyai Kristóf Ádám (Erkel Ferenc gimnázium) és Szűcs Eszter (Nicolae Bălcescu gimnázium) középiskolai tanulók részesültek.
A havi 13 ezer forint összegű ösztöndíjban az elsőéves hallgatók közül Bálint Erzsébetet (SZTE, jogász), Fenyvesi Tibort (DE, mechatronikai mérnök), Malkócs Boglárka Ibolyát (SZTE, biológus), Révész Tamást (DE, építészmérnök) és Sebestény Jánost (BMGE, mechatronikai mérnök), a felsőbb éves hallgatók közül Balássy Fanni Eleonóra (ELTE, olasz szak), Balogh Vivien (Corvinus, pénzügy és számvitel), Cziczeri Klaudia (ELTE, japán szak), Erdei Márta (SZIE, növényorvos, mesteri), Gyarmat Noémi (Corvinus, kommunikáció és médiatudomány, mesteri), Keszthelyi Kamilla Zorka (PPKE, jogász), Kondoros Balázs Attila (SZTE, gyógyszerészeti, PhD), Kopcsák Róbert (SZTE, magyar nyelv és irodalom, mesteri), Máté Fanni (BGE, turizmus-vendéglátás), Pásztor Tibor (SZTE, kémia, PhD), Süli Szabina Mercédesz (SZTE, nemzetközi tanulmányok, mesteri), Szabó Hajnalka (SZTE, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás), Szatai Ádám Tibor (SZTE, biológia) és Szokolyai Adrienn Tímea (SZTE, orvostudomány) részesült.