Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A tavalyi ezüstérmes érkezik egy futsalcsatára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. szeptember 26. 11:00
A tavalyi ezüstérmes érkezik egy futsalcsatára
A Gyulai Amazonok csapata az Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC együttesét fogadja szeptember 29-én

Nagy csatára készül a molnár-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az NB I.-es futsalbajnokság 4. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata az Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC együttesét fogadja szeptember 29-én. A veretlenül menetelő gyulai gárda a tavalyi pontvadászat ezüstérmesével néz majd szembe.

A fürdővárosi futsaltündérek a remekül kezdték az idényt, hiszen két győzelmet és egy döntetlen zsebeltek be az első három fordulóban. A Molnár-csapat kiváló formájának köszönhetően a tabella harmadik helyére lépett. A 2018/2019-es bajnoki szezon alapszakaszának győztese nem kezdett jól az idei kiírásban, hiszen egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a lista közepén.

A két gárda az előző sorozatban háromszor is szembenézett egymással, ám mindhárom alkalommal gólgazdag mérkőzésen győzött a bajnoki ezüstérmes.

A Gyulai Amazonok 18 órakor kezdik meg mérkőzésüket a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)