Művelődési központ
Szeptember 5-én, csütörtökön 18 órakor nyílik meg Sándor László fotókiállítása, amelynek a címe Ami sötétben villan: káprázat, Ami fényben villan: jelenés. A tárlatot Kukár István nyitja meg, közreműködik az Illúzió zéró zenekar. Szeptember 7-én, szombaton 18.30-tól jubileumi műsort ad a tízéves Harruckern Táncegyüttes, amely 2009. január 1-jén alakult meg. A belépő 1500 forint. Szeptember 14-én, szombaton 16 órától várják az érdeklődőket a Határtalanul szól a magyar nóta című gálaestre. Jegyek 1300 forintért vásárolhatók.
Előretolt Helyőrség Szabadegyetem
Szeptember 12–15. között rendezik meg harmadik alkalommal az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemet a művelődési központban. A programsorozatot csütörtökön, 14 órakor Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg, majd beszélgetést tartanak Mezey Katalin Kossuth-díjas íróval. Később lesz egy kerekasztal-beszélgetés a nemzetközi díszvendégekkel, majd az érdeklődők megtekinthetik az Ady és a nők című versszínházi előadást, amely után közönségtalálkozót tartanak. Pénteken az érdeklődők megismerhetik Gérecz Attila költő, ’56-os szabadságharcos munkásságát, délután pedig Divinyi Réka és Búss Gábor Olivér lesznek a vendégek. A nap Keresztes Ildikó nagykoncertjével és közönségtalálkozóval zárul. A szombati zárónapon Fráter Zoltán irodalomtörténész tart előadást, később az ő dokumentumjátékának felolvasószínházi bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők. Jegyekre regisztrálni az eloretolt@gyulakult.hu címen lehet.
Könyvtár
Szeptember 6-án, pénteken 18 órától folytatódik a Szent László Baráti Kör előadás-sorozata. A városi könyvtár előadótermében Matek Kamill tart előadást Sumér, szkíta, hun, avar, magyar címmel. Szeptember 9-én, hétfőn a könyvtár- és múzeumalapító Mogyoróssy Jánosra emlékezve ingyenes beiratkozást és kedvezményes könyvvásárt tartanak a bibliotékában.
Vigadó
Szeptember 5-én, csütörtökön 9.30-tól rendezik meg a Vigadóban az anyatejes táplálás világnapjához kapcsolódó rendezvényt. Szeptember 7-én, szombaton 9 órákor kezdődik a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének napja.
Kohán Képtár
Kukár István 43 KinK című tárlata szeptember 8-ig látogatható.
Tájvízház
Balogh Ferencné népviselet-készítő és népi kézműves A pendelytől a gatyaszárig című tárlatát szeptember 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Gyulavári kastély
Kukár István Tájak című tárlatát szeptember 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők.