Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három gyulai aranyérem a speciális dobó-világbajnokságról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. augusztus 07. 16:30
Három gyulai aranyérem a speciális dobó-világbajnokságról
Kovács István visszavonul az atlétikai versenyzéstől

A tatai olimpiai edzőtábor területe adott otthont az XIII. LSW és WTC Speciális Dobószámok Világbajnokságának augusztus 2. és 4. között. A tizenegy nemzet részvételével zajló tornán a Gyulasport NKft. versenyzője, Kovács István is a rajthoz állt.

Kovács István három világbajnoki aranyéremmel tért haza tatáról

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A verseny csaknem százötven résztvevője ötéves korcsoport-tagozódásban versengett egymással. A 35 év fölötti atléták megmérettetésén a dobószámok speciális válfajaiban mérték össze erejüket, az indulók többek között gránáthajításban, nehézkalapács-vetésben, történelmi kalapácsvetésben és golyóhajító hárompróbán is a dobókörbe léphettek.

A nemzetközi mezőnyben a gyulai Kovács István is rajthoz állt, az örökifjú atléta speeroramban (golyóhajító hárompróba), igmándi diszkoszvetésben és schockoramaban (golyóvető hárompróba) tette próbára erejét.

– Az első napon az utazástól fáradtan, esőben a speeroramaban indultam, amelyben három különböző súlyú vasgolyót kell helyből gerelyhajításszerűen eldobni.  A három-három kísérlet legjobb eredményeinek összege adta a végső eredményt, én 19,51 métert teljesítettem.

Ugyanezen a napon a gyulai atléta az igmándi diszkoszvetésben is megmérettette magát, ahol 8,62 méteres dobást ért el.

– A második napon schockoramaban indultam, ahol szintén három különböző súlyú golyót kellett diszkoszvetésszerűen elröpíteni. A három legjobb dobásom eredménye 22,96 méter lett.

Ahogy azt az örökifjú atléta megjegyezte, az edzőtábor kitűnően előkészített dobópályáin igen éles küzdelmek alakultak ki, főleg a lengyel, litván német és hazai versenyzők között.

– A díjátadás zöme szombaton, az edzőtábor különtermében zajlott le, ahol háromszor is a dobogó legfelső fokára állhattam fel. Elhatározásom szerint utolsó alkalommal – fejtette ki Kovács István.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)