Liska András, Katona Katalin és Görgényi Ernő
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Görgényi Ernő kiemelte: a turisztikai szezon közepén megtartott rendezvény a város egyik legfontosabb programja. Hozzátette, hogy az eseménynek a szórakoztatás mellett a történelmi hagyományok felelevenítése a célja.
– Önkormányzatunk célkitűzése, hogy az egykori gyulai várvédő hősök és küzdelmeik emlékét méltóképpen ápoljuk és megjelenítsük – fogalmazott a városvezető.
Hozzátette: a hagyományőrző fesztiválon az ostrom és a vár visszavételének képei is megelevenednek.
Katona Katalin a program legfontosabb elemeit ismertette, és kiemelte: a szervezők célja, hogy az egész városnak török kori hangulatot kölcsönözzenek.
– Több mint 200 hagyományőr érkezik a városba, akik a több ezer ide látogató vendéggel együtt igazán méltóképpen emlékeznek majd a 1566-os hősökre. Péntek délután 18 órakor a hagyományőrző csoportok elfoglalják a helyüket a vár előtti területen, majd megkezdődik a látványos felvonulás – mondta el. Hozzátette, hogy idén is lesznek könnyűzenei koncertek.
– Az első napon Nagy Feró és a Beatrice, szombaton Hevesi Tamás és barátai, vasárnap pedig a Magna Cum Laude zenél a gyulai várkertben – ismertette Katona Katalin.
Liska András fontosnak tartotta kiemelni, hogy igyekeznek a régi korok helyszíneit is bemutatni a látogatóknak, az eligazodást táblákkal segítik majd. A szakember elmondta, hogy a régi korok minél alaposabb és pontosabb felelevenítése és a régi helyszínek bemutatása a helyieket és a látogatókat is segítik majd annak megismerésében, hogy a gyulai vár nemcsak a kastélyból áll, hanem több más, fontos helyszíne volt az ostrom előtt és közben.
A szervezők ígérete szerint az idei program még inkább családbarát lesz, mint az előzőek, a legkisebbek számára is sok-sok programmal készülnek.
A rendezvény idei programjai
Július 26. (péntek)
Programok a történelmi belvárosban
17:00 Hollóének Hungarica régizene-együttes
Helyszín: Világóra
Programok a huszárvár területén
19:00 A Gyulai Végvári Napok megnyitója
19:30 Felvonulás a történelmi városrészben
Útvonal: várkert–Harruckern tér–Világóra–Kossuth tér–Világóra–Harruckern tér–várkert.
Hagyományőrök díszsortüze a Kossuth téren és a vízügyi igazgatóság előtt.
21:30 Nagy Feró és a Beatrice zenekar koncertje
Programok az északi földbástyák területén
21:00 Hollóének Hungarica régizene-együttes koncertje
Július 27. (szombat)
Programok a várban
10.00–12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00–12.00 Öltözz korhű ruhába!
10.30 és 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
11.00 Solymászbemutató
12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás a középkori és újkori szúró és vágó fegyverekről
Folyamatosan:
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Liktárium – a gyümölcstartósítás fortélyai a sütőházban
16.00 Tárlatvezetés Liska András régésszel a palánkvár régészeti feltárását bemutató kiállításon
A programok a vár aktuális jegyáraival látogathatók.
Programok az Almásy-kastélyban
10.00-tól folyamatosan:
Fogyatékossággal élőknek szóló előadások, filmvetítések
A fogyatékossággal élők civil szervezeteinek bemutatkozása: érzékenyítés, szellemi totó, előadások, filmvetítések.
Helyszín: múzeumpedagógiai terem
Programok a vizesárok területén
10.00–19.00 Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel
Pákászbemutató – a hagyományos lápi életmód bemutatása
Programok a nyugati palánk területén
10.00–12.00
Középkori kaszinó reneszánsz társas- és szerencsejátékokkal
Középkori játszótér
Családi kreatív faműves program (kézműves-foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)
A Magyar Szablyavívó Iskola békéscsabai tagintézményének bemutatója
Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)
14.00–20.00
Középkori kaszinó reneszánsz társas- és szerencsejátékokkal
Középkori játszótér
Családi kreatív faműves program (kézműves-foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)
A Magyar Szablyavívó Iskola békéscsabai tagintézményének bemutatója
Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)
16.30 Apródok vs. martalócok csatája – zoknicsata gyerekeknek
Programok a huszárvár területén
10.00 A gyulai regős – a Calliope Színjátszó Kör előadása
10.30 Várostrom gyerekeknek a Balassi Bandérium vezetésével
11.00 Spanyol tercio mustrája a Balassi Bandérium előadásában
14.00 A két kapitány – a Comedia Historica előadása
15.00 A hódoltság korának viselet- és fegyverzetbemutatója
Lovaspárbaj – Vörös Oroszlán Hagyományőrző Lovagrend, Mekcsey Bandérium, Thúry Toportyánok Végvári Huszárbandérium
16.00 Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása
17.00 Fekete László és fiai – erőművész-showműsor
18.00 Tüzérségi bemutatók
19.00 A gyulai vár 1566-os ostromának felidézése nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével
21.00 „Gyula büszkeségei” – Hevesi Tamás óriáskoncert
Programok az északi földbástyák területén
10.30 Táborvezetés az oszmán táborban a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel
A Tabulatúra régizene-együttes hangszerbemutató koncertje
Volt egy török Mehemed… – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)
A háremek világa – a Várőrség Alapítvány előadása (vízipipa használata, török kávé, török tea kóstolása)
Hajdútelepítés és kiváltságok a Nádasdyak rábaközi birtokain – a Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások Hagyományőrségének előadása
Fafaragás és puskagolyó készítés Tata Várának Seymenjeivel
15.00–18.00 Volt egy török Mehemed… – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)
17.00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel
XVI. századi magyar végvári ruházat- és fegyverzetbemutató az Egri Vitézlő Oskolával
21.00 A Tabulatúra régizene-együttes koncertje
Programok a nyugati földbástyák területén
11.00–12.00 Tevegelés
16.00–17.00 Tevegelés
17.00 Ügyességi tevebemutató – vágtázás teveháton
Programok a Gyulai Várfürdőben
15.00 A fosztogató törökök portyája Tata Várának Seymenjeivel
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
Programok a történelmi belvárosban
18.30 A gyulai regős – a Calliope Színjátszó Kör utcaszínházi előadása
Helyszín: Világóra
Július 28. (vasárnap)
Programok az Almásy-kastélyban
10.00-tól folyamatosan:
Fogyatékossággal élőknek szóló előadások, filmvetítések
A fogyatékossággal élők civil szervezeteinek bemutatkozása: érzékenyítés, szellemi totó, előadások, filmvetítések.
Helyszín: múzeumpedagógiai terem
Programok a vizesárok területén
10.00–19.00
Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel
Pákászbemutató – a hagyományos lápi életmód bemutatása
Programok a nyugati földbástyák területén
10.30–11.30 Tevegelés
14.00–15.00 Tevegelés
Programok a nyugati palánk területén
10.00–12.00
Középkori kaszinó reneszánsz társas- és szerencsejátékokkal
Középkori játszótér
Családi kreatív faművesprogram (kézműves-foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)
A Magyar Szablyavívó Iskola békéscsabai tagintézményének bemutatója
Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)
11.00 Apródok vs. martalócok csatája – zoknicsata gyerekeknek
14.00–17.00
Középkori kaszinó reneszánsz társas- és szerencsejátékokkal
Középkori játszótér
Családi kreatív faművesprogram (kézműves-foglalkozás, korabeli szerszámkiállítás)
A Magyar Szablyavívó Iskola békéscsabai tagintézményének bemutatója
Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás)
Programok a huszárvár területén
10.00 Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása
11.00 „Az vitéz nánai hajdúk lest vetni menének” – a Nánai Solymos Vitézek történelmi színjátéka
14.00 Toldi Legenda Historica, avagy a Képes Krónika elveszettnek hitt lapjai – a Boka Színház előadása
15.00 1. Gyulai Boszorkányverseny négy versenyszámban (szemmel verés, átokmondás, seprűn lovaglás, bájitalkeverés)
Jelentkezés a helyszínen.
15.45 A keresztény és török seregek szemléje
16.00 A gyulai vár visszafoglalása
21.00 Magna Cum Laude koncert
A koncert után tűzijáték
Programok az északi földbástyák területén
10.00 Táborvezetés az oszmán táborban a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel
Volt egy török Mehemed… – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)
Lengyel, magyar két jó barát, együtt emel kalapot – a két nemzet kapcsolata a 16–17. században
A Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások Hagyományőrségének előadása
Interaktív oszmán fegyverzet- és páncélbemutató a tatai seymenek táborában
14.00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában a Calliope Színjátszó Kör növendékeivel
A Tabulatúra régizene-együttes hangszerbemutató koncertje
15.00 Volt egy török Mehemed… – a Hungari Dzsebedzsi Egyesület történelmi foglalkoztatója (a szülőknek serbet és frissítő masszázs)
Program a Gyulai Várfürdőben
11.00 Hajdúportya
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
A programok – a várban és a Gyulai Várfürdőben megrendezett események kivételével – díjtalanul látogathatók.