Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 33 súlyos és 114 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. július 08. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 33 súlyos és 114 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 151 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét 33 súlyos és 114 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 557 személyt fogott el, közülük 82 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 364 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 588 személyt állítottak elő, köztük 271 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 64 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 372 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 108 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 7 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 11 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)