komáromy alajos
Forrás: keptar.oszk.hu
115 évvel ezelőtt, 1904. július 18-án hunyt el a gyulai születésű Komáromy Alajos (született 1825-ben) színművész. Apja Komáromy Miklós városi jegyző volt. Tanulmányai után Pestre került, ahol rendszeres látogatója lett a színháznak – kezdetben mint néző, később pedig mint színész. 1848-ban honvédként harcolt a debreceni „vörös pántlikások” csapatában, ahol Kossuth dicséretét is kiérdemelte. Vidéki színjátszása után, 1859–1887 között a Nemzeti Színház tagja volt. Legnagyobb sikere az Othello címszerepe volt.
komáromy alajos
Forrás: keptar.oszk.hu