Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 7 haláleset, 8 súlyos és 36 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. május 28. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 7 haláleset, 8 súlyos és 36 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 46 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 személy vesztette életét, 8 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 196 személyt fogott el, közülük 57 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 100 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 207 személyt állítottak elő, köztük 116 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 110 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 13 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)