Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyesen megnyitották a 28. Erkel Diákünnepeket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. május 25. 10:30
Ünnepélyesen megnyitották a 28. Erkel Diákünnepeket
A rendezvényen a diákok megkapták a város kulcsát

A Bánk bán című opera Hazám, hazám című áriájával kezdődött a 28. Erkel Diákünnepek ünnepélyes megnyitója május 24-én a vár udvarán. A megjelenteket Fodor György és Cziczeri Noémi köszöntötték, valamint adtak rövid történelmi áttekintést az EDÜ-ről, majd Farkas Mária főszervező mondott beszédet.

farkas mária

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Mindazok, akik 1963-ban életre hívták az Erkel Diákünnepeket, nem is gondolták, hogy egy évtizedeken átívelő rendezvényt alapoznak meg – kezdte köszöntőjét Farkas Mária. Mint mondta, az EDÜ sokszor megújult az elmúlt ötvenhat esztendő alatt és most, 2019-ben is egy ilyen megújulás részesei lehetnek a résztvevők, de a szervezők célja mindig ugyanaz volt: a fiatalok ünnepévé varázsolni ezt a három napot.

Kiemelte: a 28. Erkel Diákünnepek szervezői hiszik, hogy ez a pár nap a tehetségek ünnepe lesz. A résztvevők, előadók és alkotók képpel, zenével és szóval a lelkük legjavát mutatják meg a közönség számára.

– Az EDÜ – ahogy valószínűleg itt mindenki tudja – egy 1963 óta, kétévente megrendezett összművészeti rendezvény, az egyetlen országos középiskolai tehetségkutató a Dunától keletre, amely a mai napig fennmaradt – vette át a szót Görgényi Ernő polgármester.

 

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A városvezető hangsúlyozta: a fesztivál mindig képes volt arra, hogy újabb és újabb arcát mutassa meg. Mint mondta, a titok nyitja a korszellemhez való alkalmazkodás képességében rejlik, hiszen az EDÜ mindig képes volt a megújulásra. Történetében voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, a szervezők szándéka szerint pedig a mostani rendezvény is egy új fejezetet nyit a fesztivál életében.

– A legutóbbi hullámvölgy után döntenünk kellett, hogy mi legyen az EDÜ sorsa, mi pedig a megújulás, úgy is mondhatnám, hogy az újjászületés mellett döntöttünk. Mindezt úgy szerettük volna véghezvinni, hogy az Erkel Diákünnepek alapértékei ne sérüljenek, pusztán új megvilágításba kerüljön.

– A legfontosabb az volt, hogy az EDÜ valóban a tiétek, diákoké legyen, nemcsak nektek, hanem rólatok szóljon. Ti egy új kezdet részesei lehettek, amely izgalmas dolog, mi pedig többszörös hálával tartozunk nektek azért, hogy itt vagytok ma velünk – fogalmazott Görgényi Ernő.

 

a város kulcsát baráth aletta diákpolgármester vette át

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A polgármester aláhúzta: legalább tizenöt éve nem fordult elő, hogy ilyen sokan nevezzenek be a versenyszámokra. Köszönetet mondott a zsűritagoknak is, hogy elvállalták a könnyűnek egyáltalán nem mondható feladatot, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek, valamint Farkas Máriának.

A köszöntő után a városvezető átadta a város kulcsát Baráth Aletta diákpolgármesternek, aki kiemelte: megtisztelő számára, hogy idén ő is az EDÜ szervezői között lehetett.

Az ünnepélyes megnyitó után az este nem ért véget, a várkertbe felállított színpadon az Esti Kornél és Pixa szórakoztatta a diáksereget. Szombaton a versenyprogramok után egy gálát szerveznek a művelődési központban, a várkertben pedig Baricz Gergő és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ad közös műsort, majd a Margaret Island együttes és Mult Róbert szolgáltatják a talpalávalót.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)