Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A programon Görgényi Ernő polgármester mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott: elsősorban a közösség nagyrabecsülését szeretné tolmácsolni a megjelent mentők felé.
– Fontos, hogy a társadalomért ennyit dolgozóknak egy napot szenteljünk, egy olyan napot, ami csak róluk szól. Az ünnepségek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet e szolgálatok jelentőségére, és arra az értékre, amit képviselnek – mondta a polgármester, majd visszaemlékezett a korábban megyei és országos összefogással megvásárolt koraszülött-mentőautóra is, amit szintén a nagyrabecsülés egyik jeleként értékelt a városvezető.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Sárosi Tamás megyei tisztifőorvos szólt a megjelentekhez. Felhívta a figyelmet a kormányhivatal Közös érték az egészség elnevezésű programjára, melynek keretében a mentőszolgálattal együttműködve tartottak tanfolyamokat munkavállalóiknak.
Zentai Attila főorvos, a mentőszolgálat régiós igazgatója köszöntőjében fontosnak tartotta kiemelni, hogy 1948-ban indult el az Országos Mentőszolgálat munkája, melyet több egyesület áldozatos munkája előzött meg. Kiemelte, hogy mára a kezdeti hetvenhatról kétszázhetvennégyre emelkedett a mentőállomások száma országos viszonylatban.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az esemény a díjak és elismerések átadásával zárult. Idén regionális igazgatói dicséretet kapott Fodor József és Horváth Attila. A Mi Díjunk helyi elismerést Bakonyi József és Varga Dávid vehette át.


















































