Képünk illusztráció
Forrás: pixabay.com
– Mit rejt az a név, hogy Fresh Park Gyula?
– Most még csak egy 14 500 nm-es kivett táborhelyet, amelynek az igazi hangulatát a 124 hatalmas fa – nagy része platán – és az Élővíz-csatorna adja.
– Miért számozták be a fákat?
– Mert bemértük a fák koordinátáit. A későbbiekben mindent a fák közé tervezünk, sőt, még legalább száz fa ültetésével számolunk.
– Mit tartalmaz majd a Fresh Park Gyula?
– Egy komplex turisztikai fejlesztést szállással, vendéglátóegységekkel, egy – főként kardiogépekkel felszerelt – gymmel (edzőteremmel), kisjátékszigettel, kültéri csúszdákkal, kisebb boltokkal. Tehát egy változatos kikapcsolódást kínáló hely lesz, melyet nemcsak a turisták, hanem a gyulaiak is felkereshetnek majd. Mottónk: Gyula fiatalodik. Szándékunk szerint a 20-as, 40-es korosztályt céloznánk meg.
– Miért 2022-től?
– Mert jelenleg, az előkészítés fázisában, a tervkészítéshez az igényeket próbáljuk felmérni. A szálláshelyeket és magát a komplexumot mi fogjuk üzemeltetni. Ezeken kívül olyan cégek jelentkezését várjuk, amelyek vendéglőt, gyorsvendéglőt, szabadtéri grillezőt, kávézót, sörözőt és hasonló profilú egységeket bérelnének és üzemeltetnének. Mint említettem, szóba jöhet még gym, továbbá fagyizó, játékterem. Bérlőt vagy üzemeltetőt keresünk egy ABC vagy city típusú élelmiszerboltnak is. Utóbbi nemcsak a bentlakókat, hanem a környéken lakókat is kiszolgálná, mivel a közelben nincs ilyen. Jól jönne Gyulán egy román vendéglő is.
– És miért fresh?
– Mert egy fiatalos, családos szegmenst szólítanánk meg. Lesz itt platánok közötti „függőágy-nyugadalom”, bicikli- és kajakkölcsönző, strandröplabdapálya, homokozó gyerekeknek, graffitipark, szabadtéri kiállítás és egy konténer szabadon kölcsönözhető könyvekkel.
– Sok sikert!
– Köszönöm.
freshparkgyula@yahoo.com
























