Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 34 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. április 30. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 34 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén április 29-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 50 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, 14 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 175 személyt fogott el, közülük 43 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 185 személyt állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 65 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 53 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)