a zenepavilon
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
5 évvel ezelőtt, 2014. április 12-én „Muzsikáló Göndöcs-kert” címmel tartott zenés felvonulást és adott műsort a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és a Békéscsabai Grácia Mazsorett Csoport a megépített szabadtéri Zenepavilon avatójának alkalmából. A felvonulás útvonala a következő volt: Kossuth-téri gödör – Körforgalom – Béke sugárút – Göndöcs-kert. A Zenepavilont pályázati pénzből, Gyimesi Márton tervei alapján készítették el. Gyimesi az egykori képeslapok, fotók segítségével és egyéb megtalálható írott anyagok használatával tervezte meg a pavilont. A nyolcszögletű, 8 m-es laptávú, 3,6 m magas, műpalatető héjazatú fenyő épület ugyanazon a helyen épült fel, ahol korábban állt az eredeti építmény. Rozsdamentes a tartószerkezete, de minden más tekintetben az új épület megegyezik a régivel. Stílusban igazodik a burkolat is: bazalt kis kockakőből készült, amely az akkori építéseknek egy közkedvelt anyaga volt. A pavilon egy vörösréz csúcsdíszt is kapott.
a zenepavilon
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba