Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Húsvéti kalács- és sonkakóstolás is lesz a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. április 16. 14:30
Húsvéti kalács- és sonkakóstolás is lesz a gyulai várban
Változatos programokkal készül az ünnepnapokra az Erkel Ferenc Kulturális NKft.

Nem maradnak programok nélkül sem a városunkba érkező turisták, sem a gyulaiak a soron következő hosszú hétvégén. Sőt húsvéthétfőn sem, hisz az Erkel Ferenc Kulturális NKft. úgy állította össze programcsomagját, hogy két kiállítóhelye, a gyulai vár és az Amásy-kastély Látogatóközpont mindhárom ünnepnapon nyitva lesz.

Kukla ildikó

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A rendezvények szombat és vasárnap délelőtt fél tizenegykor történelmi sétával kezdődnek a várban, amit 11 órától solymászbemutató követ. Ugyanitt szombaton 13 óráról alkotóházat tartanak. Emellett mindkét napon működni fog a kovácsműhely, a sütőházban pedig nyitva lesz a Viharsarki Lekvárium. Míg szombaton lúdtollal lehet ügyeskedni, akár reneszánsz ruhában is, vasárnap kettőtől háromig sonka és kalács fog sülni a kemencében, amelyből kóstolót kaphatnak a betérők.

És bár a finom falatokért külön fizetni nem kell, a belépőjegyet mind a várban, mind a kastélyban szükséges lesz megvásárolni, tájékoztatott a félreértések elkerülése végett Kukla Ildikó szervező.

A szemközti látogatóközpontban szintén szombat délelőtt 11 órakor indulnak az ünnepi programok. Itt a húsvét jelképeiről, és arról hallgathatnak meg egy előadást az érdeklődők, miért tojást tojik a nyúl a feltámadás napjaiban. Az alkotóházban természetesen húsvéti díszeket és tojásokat lehet majd szakszerű vezetéssel, mégis szabadon, tetszés szerint készíteni, az anyagköltséget, ami 700 forint, ellenben meg kell téríteni.

Vasárnap kettőtől az egykori arisztokrácia pompás ruhatárának jegyében telik majd az idő, főként a télikertben, ahol bemutatót tartanak. Szintén kettőtől, a kastélyparkban, egy végtelenül szelíd és barátságos gyulai rókával ismerteti meg a kíváncsibb természetűeket a háziasított állat gazdája. Ezzel egy időben szabadtéri játékokra is várják a gyerkőcöket, akik délután négytől tojáskeresésre indulhatnak ugyanitt.

Fél öttől a kastély kápolnájában kezdődik tematikus előadást Sonka, tojás, avagy mi kerül a húsvéti asztalra címmel, a kávézóban pedig ismét meg lehet kóstolni, időponttól függetlenül, Wenckheimek uzsonnáját, az óriásfánkot habos csokival.

Noha az Erkel Ferenc Kulturális Nkft. idén nem nevezett be a térszépítő versenyre, a Kukla Ildikó keze munkáját dicsérő alkotásokkal és a rezidenciába immár visszatérő vendégnek számító élő tapsifülesekkel a kastély előtti téren lehet majd fotózkodni, szelfizni. Akiknek mindezek mellett arra is marad erejük, hogy próbára tegyék képességeiket a szabadulószobában, a várban szíveskedjenek érdeklődni a lehetőségek és feltételek felől.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)