Gyulai Hírlap - Fiákeres akart lenni, vagy juhász „az elvtárs a járástól”

Árpási Zoltán örömmel vállalta el a könyvbemutató vezetését és a beszélgetést, hisz több oka is van rá. Mindketten ugyanazt a szakmát kezdték el művelni, miután agrártudományi egyetemen végeztek. Szigeti Zoltán Debrecenben, Árpási Zoltán Gödöllőn. Az ország azonban hálával tartozik nekik, hogy végül nem a mezőgazdaságban kötöttek ki, fogalmazott bevezetőjében Árpási Zoltán.

Amikor a könyv szerzője még kisgyermek volt, meghalt egy Szigeti Zoltán nevű kisfiú. Sokan nyilvánítottak ekkor részvétet a könyv szerzője szüleinek. Végül beigazolódott az ismert mondás, miszerint az, akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni. Szigeti Zoltán ma 82 éves, és fiatalokat megszégyenítő szellemi frissességgel írta meg életkarcát, hangsúlyozta az est moderátora.

A szerzőnek ezt követően arra a kérdésre kellett válaszolnia, miért szánta rá magát a könyv megírására, és miért most, miért nem hamarabb. Ezen ő maga is elmorfondírozott, mondta válaszában az író. Először arra gondolt, jó lenne újraélnie az életét. Ez sikerült. Hisz miközben írta az emlékiratot, újra fiatalnak, újra gyermeknek érezte magát. A másik gondolata az volt, hátha megismeri önmagát, ha ír a múltjáról. Ez viszont nem talált.

De nem csak ezek a tényezők döntötték el, hogy neki kell látnia a munkának. Kezébe került ugyanis édesapja naplója, amelyben lejegyezte, hogyan viselkednek a gyermekei. A rá vonatkozó sorokat pirossal húzta alá a szülő, ezzel is jelezte, mennyi baj volt vele már akkoriban.

Szigeti Zoltánt bosszantotta az is, hogy elég sok álhír terjeng a városban a régi gyulai eseményekről. Például az sem igaz, hogy az 1960-as években az Erkel Táncegyüttes lehanyatlott, mert a tagjai alig jártak a próbákra. Állítja: több mint 90 gyermek táncolt ezekben az években, az együttes pedig háromszor is aranyérmet nyert az EDÜ-n.

Kezébe került egy fénykép is, amelyen az 1848–49-es Honvédtiszti Emlékhely látható, s mellette két sovány férfi. Ezek egyike épp átad valamit a másiknak. Ezért elmesélte, hogy mit.

Az egyik sovány ember az akkori aradi polgármester, a másik az író. Úgy alakult, hogy meg akarták hívni az aradi küldöttséget a gyulai emlékhely avatóünnepségére. Szigeti Zoltán ezért átment Aradra, és megkereste az ottani polgármestert, főként azért, mert időközben kiderült, hogy az aradi Szabadság-szobor visszaállítását a román hatóságok nem engedélyezik. Ekkor merült fel, hogy a remekművet át kell hozniuk Gyulára. Ebbe az itteniek persze nem mentek bele, de annak szándéknyilatkozatát aláírták, hogy Arad és Gyula egyszer majd testvérváros lesz. Abban is megegyeztek, hogy amennyiben az aradi elöljáró Gyulán jár, hoz néhány töredéket a szobor talapzatából. Ez meg is történt, és meg is örökítették a fotográfián. A képen szereplő polgármester Rácz György, aki a könyvbemutatóra is eljött, és hozott ajándékba egy levelet.

Az író a nagy Tőkés László kiskanalát is bemutatta a könyvtári beszélgetésen, mert többek között ez is inspirálta. Amikor egyszer a református lelkész Gyulán járt, elmentek megebédelni, de valaki berontott közéjük, és azt mondta, merényletet akarnak elkövetni Tőkés László ellen. Erre mindnyájan felugrottak a helyeikről, a kiskanál viszont leesett a földre. Szigeti Zoltán később visszament, és zsebre vágta.

Arról is hallhattunk, hogyan készült A feketepulóveres fiú című festmény. A Vigadóban, vagy ahogyan akkoriban nevezték, a Dübörgőben próbálgattak az Erkel néptáncegyüttessel, amelynek vezetésére 1960-ban kérték fel. Mivel a teremben volt egy cserépkályha, amelynek ő szívesen nekitámaszkodott, a biztos az volt, ha fekete pulóvert visel. Megfestője, Koszta Rozó minden kiállítására elvitte ezt a képet, és mivel nagyon sok mindent elárul arról, akit ábrázol, felkerült a könyv borítójára, sőt a kiadvány címadója lett. Eredetileg Az elvtárs a járástól volt a legesélyesebb erre a szerepre, ugyanis a szerzőt egy ideig mindenütt így szólították.

Arra is magyarázatot kaptunk, mi volt az oka gyakori munkahelyváltásainak. Csupán az, hogy az új munkahelyek mindig felfrissülést hoztak számára, ezért amikor adódott egy új lehetőség, kihasználta. Minden egyes munkahelyét csak addig szerette, amíg az adni tudott neki valamit. Kedvence ellenben nem volt, mert ő is azon sokak közé tartozik, akik fel szokták tenni a költői kérdést, miszerint, ki az, aki szeret dolgozni?

Ám a tanítás közel állt hozzá. A marxista-leninista egyetemen is oktatott, szociológiából vizsgáztatott, gyulaiakat is szép számmal. Az Erkel-gimibe mint agronómus mérnök került, mert a rendszer úgy vélte, ilyen háttérrel értenie kell a biológiához. Itt Cellulóznak nevezték el a diákok, mert a sokadik óra után folyton összeakadt a nyelve ettől a szótól. A társadalmi megbízatásaival járó feladatokat azonban könnyen teljesítette, csupán a hozzájuk tartozó rengeteg unalmas gyűlés idegesítette.

Hogy mi lett volna a szíve szerint, ha nem így alakul az élete? Fiákeres Gyulán, vagy pedig juhász. Váltás gyermekkora óta nem következett be az életében, ma is szívesen elmenne csavarogni, táncolni a legelőre, ha bírná szusszal.

Pályafutása legnagyobb sikerének azt tartja, hogy miután munkanélküli lett, és senki sem akart vele foglalkozni, egykori kollégái megválasztották igazgatónak. A legnagyobb kudarca pedig az, hogy az agrármérnökin filozófiából kettest kapott. Később ugyanis filozófiából doktorált Szegeden. Sikerei között tartja számon az 1848–49-es Honvédtiszti Emlékhely felállítását is, ez ugyanis teljes mértékben lakossági összefogás eredménye. Ez is benne van a kötetben.

Árpási Zoltán befejezésül megjegyezte, Szigeti Zoltán sok humorral, színesen tárja az olvasó elé saját pályaívét. Ennek illusztrálására az est folyamán több részletet is felolvasott a könyvből.

A kötet reprintjében 230 név és 72 kép szerepel. Aki csak most, a bemutatón vásárolta meg, jól járt, mert egy minőségibb kivitelezésű kiadáshoz jutott hozzá. Nem beszélve arról, hogy a nyomda véletlenül színes fotókat is megjelentetett benne.