Képünk illusztráció
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Vízkereszt után, január 7-én már megkezdődik a szükségtelenné vált karácsonyfák elszállítása Gyula város területéről. A Gyulai Közüzemi Kft. tájékoztatása szerint ez a már tavaly is érvényes ürítési rend alapján történik, körzetek szerint. Ennek megfelelően hétfőn az első körzetben, kedden a másodikban, csütörtökön a harmadikban, pénteken a negyedikben lehet számítani reggel 6 óra után a közüzem munkatársaira.
A lakosságtól azt kérik, hogy a fákat gömbök, fémek, csillagszórók és egyéb díszek, tartozékok nélkül tegyék ki a zöld kukák mellé, a tömbházlakásos negyedekben pedig a bob konténerekhez, mivel komposztanyag készül belőlük. A szabálytalanul kihelyezett, utak szélére, folyók partjára, vagy akár az ablakokon kidobott fenyőket hetente egyszer szedik majd össze. A város rendezettsége érdekében az elvárás az, hogy lehetőség szerint mindenki tartsa be az előírásokat, ne vetemedjen extrém megoldásokhoz.
A biohulladék begyűjtése és elszállítása az első negyedévben a következő beosztás szerint fog történni:
Első körzet (hétfő) – Alkony u., Alkotmány u., Állomás u., Alsósor u., Apród u., Árvíz u., Bajcsy-Zsilinszky u., Bánom u., Bánya u., Bárdos u., Bástya u., Bay tér, Béke tér, Béke u., Bibic u., Bodza u., Botond u., Böki u., Brassói u., Cinka Panna u., Csendes u., Cserjés u., Dancza u., Darvas József u., Délibáb u., Duzzasztó u., Farkas Mihály u., Fehér-Körös u., Gát u., Gyöngyvirág tér., Határőr u., Horgász u., Hóvirág köz, Illyés Gy. u., Ince pápa u., Iskola u., József Attila u., Kassai u., Kastélykert u., Kertalj sor, Késmárki u., Keszi u., Kinizsi Pál u., Kisbök u., Kisvasút u., Kodály Zoltán u., Kohán György u., Kolozsvári u., Kökény u., Kulcs u., Kunhalom u., Kurta u., Kűrt u., Láncház u., Lázár u., Liget u., Liliom köz, Malom u., Malomsor u., Mályvádi u., Nagybök u., Orsovai u., Petőfi u., Pfiffner Paulina u., Pozsonyi u., Pöltenberg E. u., Rákóczi F. u., Rövid u., Rulikowszki u., Seregélyes dűlő, Sirály u., Solymos u., Sólyom u., Sport u., Szabadkai u., Szabó Pál u., Szarkaláb u., Széchenyi tér, Szegfű u., Székely Aladár u., Szentháromság u., Szíkfű u., Szív u., Szőlőskert u., Szőlőskert u., Szőlőskert üdülő, Szüret u., T u., Tábor u., Táncsics u., Temesvári út, Tulipán köz, Új élet u., Új élet sor, Vértes u., Zrínyi u., Zug u. és Zsák u.;
Második körzet (kedd) – Almássy Kálmánné tér, Arany János u., Babits Mihály u., Bihari u., Eminescu u., Ernyő u., Erzsébet u., Gábor Áron u., Galamb u., Garay u., Görbe u., Gyöngyösi u., Hajós u., Hunyadi u., Juhász Gyula u., Kaffka Margit u., Kapa u., Kazinczy u., Kerék u., Kétmalom u., Kisfaludy u., Kölcsey u., Kurucz u., Líceum tér, Mikszáth Kálmán u., Nagyváradi út, Oláh György u., Pomucz tábornok u., Sánc u., Sáros u., Szélső u., Szép u., Szilva u., Toldi köz., Toldi u., Tompa u., Újülés u., Vajda János u. és Villa u.;
Harmadik körzet (csütörtök) – Adler Ignác u., Ady Endre u., Ajtóssy Albert u., Akácos u., Árpád u., Attila u., Aulich L. u., Bacsó B u., Bajza u., Bartók Béla u., Bartók Béla u., Batthyány u., Béke sgt., Bethlen Gábor u., Budrió ltp., Csiga u., Derkovits köz, Diófa u., Dobay J. u., Ecsedi u., Eötvös u., Erdős Kamill köz, Fekete sas u., Gyulai László u., Hajnal u., Halácsi u., Halász sor, Hársfa u., Holdas u., Huszka u., Irinyi János u., József Attila tér, K. Schriffert J. u., Kálvin u., Kárpát u., Katona József tér, Kenyérsütő u., Kertes u., Kígyó u., Kiss János alt. u., Kossuth L. u., Kossuth L. tér, Körgát u., Körös u., Lehel u., Madách u., Madarász köz, Mágocsi köz, Mágocsi u., Maróthy u., Mátyás király u., Megyeház u., Pacsirta u., Pálffy u., Part u., Patócsy Ferenc u., Patócsy Ferenc u., Petőfi tér, Rábai M. u., Rákóczi F. u., Régi temető u., Réz József u., Sinka István u., Síp u., Somogyi B u., Szarvas u., Szent István u., Szentháromság u., Szerecsen u., Szinyei köz, Szőnyi köz, T u., Tavasz u., Terényi u., Thököly u., Tiborc u., Tornyai köz, Tölgyfa u., Vadaskert u., Vár u., Várfürdő u., Városház u., Varsándi u., Vásárhelyi P., Wesselényi u. és Zsinór u.;
Negyedik körzet (péntek) – 48-as u., Álmos vezér tér, Alpár u., Apor Vilmos tér, Aranyág dűlő, Aranyág u., Árnyas u., Balassa u., Balázs deák u., Bárány u., Bárdos u., Baross u., Bársony u., Báthory u., Bem József tér, Bem József u., Bercsényi u., Berzsenyi u., Bicere, Bihari u., Blanár László u., Bocskai u., Bodoki u., Budai Nagy Antal u., Corvin u., Csabai u., Csatorna u., Csíkoséri sor, Damjanich u., Dob u., Dobay J. u., Dobó u., Dobos István u., Dobozi út., Dombi L. u., Dózsa György u., Dürer Albert u., Ecsedi u., Első u., Epreskert u., Erdélyi Sándor u., Erkel tér, Esze Tamás u., Eszperantó tér, Faiskola u., Farkashalom, Fecske u., Ferencesek tere, Ferenczy B u., Földvári u., Furminc u., Fürj u., Gárdonyi Géza u., Gárdonyi Géza u., Göndöcs u., Gyár u., Gyep u., Gyóni G. u., Gyulai Gál A. u., Henyei M. u., Hódi köz, Hódi u., Hold u., Horváth Ferenc u., Hosszú u., Ibolya u., Ilosvai u., Ív u., Jász Lukács u., Jókai u., József Attila tér, József Dezső, Kálvária sor, Kálvária tanya, Karácsonyi J. u., Károly Róbert u., Kárpát u., Kerecsényi u., Kertész u., Kétegyházi út, Kis u., Kiss E u., Klapka György u., Knézich u., Komáromi u., Kosár u., Kőműves u., Kőrösi Csoma S. u., Köröspart u., Külső Törökzug, Laktanya u., Leiningen u., Lenkei u., Liszt Ferenc u., Mikes Kelemen u., Mogyoróssy u., Móra Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Munkácsy Mihály u., Nürnbergi u., Nuszbek u., Október 6. tér, Pap u, Petik Ambrus u., Pósteleki u., Scherer Ferenc u., Selyem u., Semmelweis u., Stéberl András u., Szakáll Lajos u., Szegedi Kiss István u., Szent József u., Szent László u., Szigligeti u., Szőlös u., Temető u., Tessedik Sámuel u., Tinódi u., Tomcsányi u., Tormássy tér, Toronyi u., Török Ignác u., Vásár u., Vasút u., Vasvári u., Veress Endre u., Vértanúk útja, Virág u., Vízi u., Vörösmarty u., Zöldfa u., Zöldi u., Zrínyi Miklós tér és 48-as u.

























