A közleményben hozzátették, hogy ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható.
Pénteken az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak, szombaton a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, Veszprém megyére pedig – ahol akár 60-70 kilométer per órás széllökések is lehetnek – citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt. Vasárnap már csak elszórtan fordulhat elő kisebb havazás – fejtették ki.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a 2018. november 10-től mintegy 62 ezer tonna sót és több mint 3,6 millió liter kalcium-klorid oldatot juttattak ki a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra, a következő napokban pedig a társaság munkatársai 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat.
A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon kezdik meg, majd a településeket összekötő mellékutakon és alacsony forgalmú bekötőutakon folytatják. A hófúvásos szakaszokon a havazás elállásáig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell készülniük a közlekedőknek – tudatták.

























