Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén egy járőrt és egy helyszínelőt díjaztak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. december 27. 11:48
Idén egy járőrt és egy helyszínelőt díjaztak
Békés megyei rendőrök munkáját ismerte el a Magyar Autóklub

A hagyományokhoz híven idén is megjutalmazott két Békés megyében szolgálatot teljesítő rendőrt a Magyar Autóklub Dél-alföldi Regionális Szervezete. Az elismeréseket december 27-én délelőtt adták át Békéscsabán.

török róbertszikszai istvánombodi jános és szudár lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– A Magyar Autóklub már több évtizede jutalmazza a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának azon dolgozóit, akik a legtöbbet teszik a közlekedésbiztonságért – mondta Szikszai István, a klub Békés megyei szervezetének címzetes elnöke. Megtudtuk, hogy az autóklub békéscsabai szervezete 2009-ben alakult meg, a hagyományhoz pedig azóta is tartják magukat. Hozzátette, hogy idén egy szeghalmi és egy békéscsabai rendőrt, egy járőrt és egy helyszínelőt díjaztak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A díjat idén a békéscsabai közlekedésrendészeti osztályon dolgozó, de Gyulán élő Ombodi János, valamint a Szeghalmon szolgálatot teljesítő helyszínelő, Török Róbert vehette át. Előbbi négy és fél éve szerelt fel, utóbbi már tizenhat éve dolgozik rendőrként. Mindketten kiemelték, hogy nagyon örülnek az elismerésnek.

A díjakat Szikszai István és Szudár László, a békéscsabai csoport vezetője adták át a rendőröknek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)