Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 12 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. december 25. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 12 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén december 24-én a rendőrök 21 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 8 súlyos és 12 könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 93 személyt fogott el, közülük 16 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 61 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 83 személyt állítottak elő, köztük 38 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 109 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 21 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén 6 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)