Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A napkitöréseket fogja vizsgálni a víztorony tetejére tervezett obszervatórium

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. december 04. 16:20
A napkitöréseket fogja vizsgálni a víztorony tetejére tervezett obszervatórium
A csillagvizsgáló tudományos és turisztikai szempontból is fontos lehet a város számára

Napkitöréseket vizsgáló obszervatóriumot – magyarul csillagvizsgálót – szeretnének telepíteni a víztorony tetejére, ahol korábban működött egy vizsgáló, de azt a Magyar Tudományos Akadémia bezárta. Az eszköz olyan különleges szűrővel lesz felszerelve, amely napokkal hamarabb képes jelezni a napkitöréseket. A részletekről Alt Norbert alpolgármesterrel beszélgettünk.

a csillagvizsgálót egy egyedi távcsővel szerelnék fel

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J.

Az alpolgármester elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt kereste meg Görgényi Ernő polgármestert Erdélyi Róbert professzor egy ötlettel, amely arról szólt, hogy a Gyulán több évtizedig működő napkutató obszervatóriumba ismét életet leheljenek.

Alt Norbert kifejtette, hogy egy egyedi, a tudományos életben meghatározó távcsövet telepítenének a víztorony tetejére. Az eszközön olyan szűrő található, amely akár napokkal hamarabb is képes jelezni a közelgő napkitöréseket. A filter a nap színváltozásait vizsgálja, ezekből pedig előre meg lehet mondani, hogy a napkitörés mikor és hol fog történni.

Mindez azért kiemelten fontos, mert a műholdakat és egyéb elektromos műszerekben komoly, akár milliárdos kárt tehet egy napkitörés, de akár globális problémákat is okozhat bizonyos rendszerek leállása. A távcsővel azonban mindezek megelőzhetők.

Megtudtuk, hogy a korábbi obszervatóriumot a Magyar Tudományos Akadémia zárta be, a távcsövet elvitték, de maga a létesítmény – habár rossz állapotban van – továbbra is érintetlen. Alt Norbert elmondta, hogy beadtak egy pályázatot a csillagvizsgáló energetikai korszerűsítésére, amely nyert, így nagyjából 30 millió forintot tudnak a felújításra költeni. Ez egyrészt szerkezeti rekonstrukciót jelent, másrészt energetikai megújulást.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J.

Ezzel párhuzamosan egy másik projekt is zajlik, a Magyar Napfizikai Alapítvány koordinálása alatt, amely az obszervatórium belső környezetének kialakítását célozza. Ez magában foglalja a bútorzatot, az eszközöket és mindent, amelyre az ott dolgozóknak szüksége lesz.

A távcső már elkészült – egy gyulai delegáció tavaly meg is tekintette Olaszországban –, de Erdélyi Róbert terve az, hogy egy komplett hálózat jöjjön létre további műszerekkel, így a világ több pontján, a nap huszonnégy órájában zajlana a megfigyelés.

Alt Norbert hangsúlyozta, hogy a távcső telepítésének és az obszervatórium felújításának további hozadékai is lehetnek. A tudományos életben meghatározó pont lenne, hivatkozási pont lehetne a gyulai csillagvizsgáló, és körvonalazódik egy együttműködés a Debreceni Egyetemmel és az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel. Emellett turisztikai szempontból is megvizsgálják a lehetőségeket.

Szeptemberben egy egyeztetés is zajlott a Gyulán, amely során a külföldi partnereknek mutatták be a projektet. Az alpolgármester hozzátette, hogy minden a pályázatoktól függ, de előreláthatólag másfél év múlva érkezhet a helyére a távcső.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM