Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Zsinórban a negyedik győzelmet ünnepelhették az U17-es amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 06. 13:30
Zsinórban a negyedik győzelmet ünnepelhették az U17-es amazonok
Gyulai Amazonok–Szekszárdi UFC 4-3 (4-2)

Az NB I.-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok ifjúsági csapata a Szekszárdi UFC gárdáját fogadták november 4-én. Molnár Zoltánné leányai a negyedik győzelmüket szerették volna behúzni a közvetlen rivális ellen.

Magabiztosan lépdelnek felfelé az U17-es amazonok

Fotó: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Mázik Flóra, Komlósi Anna, Lázár Aliz és Grósz Bianka. Csere: Hack Fanni, Bartha Boglárka és Sztrein Virág. Edző: Molnár Zoltánné.

A fürdővárosi gárda a tabella második helyéről várta a bronzérmet birtokló Tolna megyei csapatot. A hazai együttes ennek megfelelően már a mérkőzés elején megpróbálta ráerőltetni akaratát az ellenfélre. Az egyénileg kiválóan képzett játékosokat is a soraiban tudó vendégek azonban felvették a kesztyűt a hazaiakkal, amelyből egy igazán fordulatos mérkőzés kerekedett.

A pörgős derbi már az első percben gólt hozott, amikor Mázik Flóra érkezett jó ütemben a vendégek kapuja elé. A vezető találatra azonban a negyedik percben megérkezett a válasz is. A tolnai kerethez a nyáron csatlakozott Ezer Anna csapott le egy rosszul átvett labdára, így módosítva döntetlenre az eredményt. 1-1.

A gól után még nagyobb iramra kapcsoltak a vendéglátók, akik szebbnél szebb támadásokat vezettek a vendégek ellen. A fokozott nyomásnak az 5. és 6. percben is meg lett az eredménye. Először Bartha Boglárka helyezte a játékszert a vendég kapuba, majd Komlósi Anna módosította kétgólosra a gyulai vezetést. Egy pillanattal később újra csak Ezer Anna villant, amikor újra egy gólra hozta vissza csapatát. 3-2.

A kisebbik fürdővárosi gárda a 14. percben ismét ellépett ellenfelétől, amikor a remekül játszó Grósz Bianka gólja megnyugtatta a hazai publikumot. 4-2.

A mérkőzés második felében meddő hazai mezőnyfölény alakult ki, járatták, tették vették a játékszert a fürdővárosiak, a szekszárdi gépezet pedig ezúttal nem úgy működött, ahogy azt megszokhatták edzőik. A találkozó vége előtt még Csontos Anna módosított egygólosra a hazai vezetést, de ezután az már eredmény nem változott, így megérdemelt gyulai siker született.

A Gyulai Amazonok U17-es csapata megerősítette ezüstérmes helyét a táblázaton, ám egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az éllovas. A gyulai együttes a következő fordulóban a Miskolci Vénusz gárdájához látogat.

– Nagyon fontos győzelmet értünk el a rivális Szekszárd ellen, így felléptünk a tabella második helyére. Nagyon jól játszott a vendégcsapat, ezen a napon szerencsére minden összejött nekünk. A kapott gólok viszont hatalmas egyéni hibákból jöttek, amelyeket igyekszünk kijavítani az elkövetkezendő hetekben. Kiemelném Németh Viktória kapusunk teljesítményét, hiszen szenzációsan védett. Mellette minden játékos kihozta magából a maximumot, így ennek is köszönhető ez a nagyszerű siker – Molnár Zoltánné utánpótlás edző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)