nagyot küzdött, de vereséget szenvedett a gyulai együttes
Fotó: Tóth László
Gyulai Amazonok: Palócz Mónika, Fülöp Diána, Bálint Rebeka, Erdélyi Angéla és Molnár Ágnes. Csere: Sovány Liza, Heidt Edina, Kurai Nikolett és Balogh Noémi. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
A fürdővárosi együttes komoly erőpróbák után fogadta a tabella első helyén álló Tolna megyei alakulatot, hiszen az előző két körben a tavalyi bajnokkal és az előző idény ezüstérmesével is meg kellett küzdenie. A soros rivális eddig veretlenül lépdel a ranglistán, három győztes mérkőzésen és egy döntetlenen van túl.
Az ukrán játékosokra épülő vendégek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, azonban már az első percekben akadtak gyulai helyzetek is. Az első gólt mégis a szekszárdi gárda szerezte, amikor a tavalyi évben tizenkilenc gólt szerző Ganczer Hajnalka vágott könyörtelenül egy kipattanó lövést Palócz Mónika kapujába. Percek múlva érkezett a listavezető második találata is, amikor az agilisan játszó Beke Adrienn érkezett jó ütemben a kapu elé. 0-2.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Három perc múlva már góllá érett a hazaiak nyomása, amikor a 16. percben Fülöp Diána egy látványos támadás végén vette be Hargas Annamária kapuját. 1-2.
A gólpárbaj után mind a két csapat elővette nyílt sisakos játékát, a hazai csapat sokszor kemény belépőivel nem tudtak mit kezdeni a vendégek, a szekszárdiak pedig próbálták irányításuk alatt tartani a találkozót.
A második játékrész első percében újra Beke Adrienn volt eredményes, amire Heidt Edina válaszolt. 2-3.
A gólok után némileg óvatosabban játszottak a vendéglátók, a vendégek pedig egyre több támadást vezettek a gyulai kapura. A 25. percben Megyeri Boglárka növelte kétgólosra csapata előnyét, amely után megfogyatkoztak a szekszárdiak. A 28. percben Beke Adriennek kellett elhagynia a játékteret, a 4. gól szerzője sportszerűtlen viselkedéséért, szövegelését és egy rossz csere miatt kapott piros lapot kapott a játékvezetőtől.
Fotó: Tóth László
A kiállítás után újra felpörögtek az események, ám a végjáték mégis a listavezetőnek sikerült jobban, hiszen Shulha Anna a 35., a 38. és a 40. percben is a gyulai hálóba juttatta a labdát. A szekszárdi játékos mesterhármasával beállította a 2-7-es végeredményt.
A Gyulai Amazonok csapata a következő fordulóban a legyőzhetőnek tűnő Miskolci Vénusz együtteséhez utazik.
– Maximálisan helytállt csapatunk a Szekszárd ellen, egyáltalán nem volt öt gól a két csapat között. Véleményem szerint az ukrán légiósok nélkül teljes mértékben partiban lettünk volna a vendégek csapatával, a villámgyors légiósak azonban magasan kiemelkednek az első osztály iramából. Ettől függetlenül kár az utolsó öt percért, hiszen a mérkőzés nagy részében méltó ellenfelei voltunk a bajnokesélyesnek – értékelt Molnár Zoltánné, a Gyulai Amazonok vezetőedzője.































