értékes skalpot szereztek a fürdővárosi futsalosok
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Gyulai Amazonok: Palócz M., Fülöp D., Molnár Á., Heidt. E. és Erdélyi A. Csere: Sovány L., Bálint R., Balogh N., Szerb K. és Kurai N. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
A lendületben lévő gyulai gárda és a többszörös bajnok Hajdú-Bihar megyei alakulat csatáját a vendégek kezdték jobban. A hatalmas rutinnal rendelkező hajdúböszörményi játékosok nagy kedvvel rohamozták a hazai kaput. A gyulai gárda az első percekben a fogást kereste ellenfelén, amelynek eredményeképpen többször is célba vehette a vendégek hálóját.
A tavalyi bajnok a 18. percre már kétgólos előnyre tett szert, ám a fürdővárosiak Bálint Rebeka átlövésével jelezték, hogy nem tekintik lefutottnak az összecsapást. A kiválóan védekező gyulai gárda a harmadik bekapott gól után sem vett vissza harciasságából, így a 29. percben Kurai Nikolett révén kerültek egy gólnyi távolságra riválisuktól. 3-2.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A koncentrált és fegyelmezett játékot produkáló "várvárosi" csapat Molnár Ágnes sarkazós góljával fogta ki a szelet ellenfele vitorlájából, amelynek köszönhetően értékes egy ponttal gazdagodott.
A Gyulai Amazonok csapata az ötödik helyre kúszott fel a tabellán, a következő fordulóban pedig a bronzérmes pozícióban álló Astra Bulls FC otthonában lép pályára.