Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán ad koncertet a Kiscsillag zenekar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. október 03. 13:00
Gyulán ad koncertet a Kiscsillag zenekar
Programajánló

Október 12-én, pénteken 21 órától a  Kiscsillag zenekar lép színpadra a vigadóban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kamaraterem

Október 10-én, szerdán 19 órától Székely János Dózsa című monodrámáját mutatják be Bartus Gyula előadásában.

Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériája

Október 4-én, csütörtökön 17 órától Törékeny világ címmel nyílik kiállítás. A tárlat október 31-ig tekinthető meg.

Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Az Őszi Könyvtári Hét záróprogramján három település íróit látja vendégül a Mogyoróssy János Városi Könyvtár. Október 8-án, hétfőn 17 órától a Simonyi-olvasóteremben az aradi Irházi János fogadja házigazdaként a Kötőszavak antológia gyulai és pécsi szerzőit. A programon szó esik majd a pécsi Jelenkor folyóirat 60. évfordulójáról, és ennek kapcsán a napokban megjelent jubileumi számról. Az írásokat Pécs képviseletében Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé és Mohácsi Balázs mutatják be, míg gyulai oldalról Becsy András, Haász János, Kiss László, Kiss Ottó és Oláh Szabolcs olvas fel műveiből. Az irodalmi estet ételkóstolóval egybekötött vendéglátás zárja a könyvtár földszinti előadótermében.

1848/49-es honvédtiszti emlékhely

Október 6-án, szombaton 11 órától megemlékezést tartanak az aradi vértanúk napján. Emlékbeszédet mond a Honvédelmi Minisztérium képviselője. Közreműködik a Regélők Énekegyüttes, a MH 5. Bocskai István Lovászdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara és Díszszakasza, Dánielffy Zsolt színművész és az Erkel Ferenc Vegyes Kar.

Díszterem

Október 6-án, szombaton 18 órától az Erkel nyomában, életművéhez kötődő kedves településein – 2018 című programsorozathoz kapcsolódva Elek Szilvia zeneszerző és Kassai István Liszt-díjas zongoraművész ad hangversenyt. A belépés díjtalan.

Művelődési központ

Október 11-én, csütörtökön 9 órától pályaválasztási börzét tartanak. A szervezők célja, hogy a megjelent diákok, szülők és pedagógusok a kiállító – elsősorban gyulai és békéscsabai – középiskolákat jobban megismerjék, és betekintést nyerjenek azok mindennapi életébe. Bővebb információ kérhető a Gyulai Ifjúsági Központ elérhetőségein – munkanapokon 10–18 óra között – a 06-66/361-232-es telefonszámon vagy az info@ifjusagikozpont.eu. e-mail-címen. Október 13-án, szombaton 16 órától családi szombat délutánt tartanak. Jegyár: 800 Ft. Október 15-én, hétfőn 10 órától és 13.45-től a gyermekbérlettel rendelkezők a Csingiling és a kalózok című előadást láthatják.

Vigadó

Október 12-én, pénteken 21 órától a  Kiscsillag zenekar ad koncertet. Október 13-án, szombaton 19 órától Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata sváb bált rendez. Az esemény részletes programja a Gyulai Hírlap 5. oldalán olvasható. Október 14-én, vasárnap 16 órától La obârşii, la izvor (Gyökerek, források) fesztivált tartanak.

Erkel Ferenc Emlékház

Október 4-én, csütörtökön 17 órától a Mesterek és tanítványok sorozat keretében Kepenyes Pál és tanítványa klarinéton játszik. Jegyár: 100 Ft. Október 13-án, szombaton 17 órától A dohány kultúrája címmel tart előadást Nagy Adrienn néprajzkutató. Jegyár: 100 Ft.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)