Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 40 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. július 18. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 19 súlyos és 40 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Július 17-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 59 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 19 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 135 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 67 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 238 személyt állítottak elő, köztük 98 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 117 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 3 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)