Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 20 súlyos és 36 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. július 11. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 20 súlyos és 36 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Július 10-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 57 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 20 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 104 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 személyt állítottak elő, köztük 101 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 114 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 10 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)