A Gyulai Várfürdő úszószakosztály egyik legeredményesebb versenyzőjének igencsak erős mezőnyben kellett helyt állnia, hiszen a rangos tornán már a felnőtt mezőny legjobbjai is rajthoz álltak. A Duna Aréna rajtköveiről olyan versenyzők is indultak, mint Jakabos Zsuzsanna, Kozma Dominik vagy Biczó Bence.
Az 50 méter hátúszásban rajtoló Daka Anett végül nagy csatában ért a bronzérmet jelentő helyre, győri ellenfelétől mindössze három századnyival elmaradva.
A Budapest Bajnokság az utolsó nagy hazai formaélesítő lehetőség volt az augusztus 3. és 9. között Glasgowban megrendezendő Európa-bajnokságra.
Eredmény: 1. Burián Katalin (Egri Úszó Klub) 0:28,82, 2. Ollé Mónika (Győri Úszó Sportegy.) 0:29,72, 3. Daka Anett (Gyulai Várfürdő Kft.) 0:29,75.