Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 14 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. június 20. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 14 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Június 19-én a rendőrök 49 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 14 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 198 személyt fogott el, közülük 66 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 269 személyt állítottak elő, köztük 138 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 123 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 2 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon, valamint 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)