Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Mintegy nyolc évvel ezelőtt indította el családi vállalkozását Vozár József, a Thermál Camping üzemeltetője. Lapunknak elmondta: mindig is vendéglátással foglalkozott, egy idő után azonban ennél többre vágyott. Mivel egyre több turista érkezett városunkba, az irány adott volt, csak a jó helyszínt kellett megtalálnia ötletei megvalósításához.
A mintegy 3,2 hektár területen fekvő létesítmény területén húsz apartmant korszerűsítettek. Mint megtudtuk, az épületek belső bútorzatát is lecserélték. A számos versenynek és rendezvénynek helyet adó kempingben többféle szabadidős és sporttevékenységet ki lehet próbálni: lehetőség van például strandröplabdázni, focizni, tollaslabdázni, asztaliteniszezni vagy csocsózni. Ha elfáradnak a vendégek, a büfében hűtött italok várják őket, és projektoros kivetítőn követhetik nyomon a sporteseményeket – ismertette Vozár József.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
A több embert foglalkoztató családi vállalkozásban mindenki kiveszi a részét a munkából: az üzemeltető párja, Tündi, valamint fiai, Tamás és Dávid is itt dolgoznak.
Vozár József úgy fogalmazott: mindenki igényét ki akarják szolgálni, és az egyedi kéréseket is szívesen teljesítik. A kempingben bográcsozásra és grillezésre,
családi, baráti társaságok rendezvényeinek lebonyolítására, valamint csapatépítő és céges összejövetelek megrendezésére is lehetőség van. Akár saját maguknak is főzhetnek a vendégek, szinte bármilyen elképzelés megvalósítható a helyszínen. Az üzemeltető kiemelte: a vendégek az apartmanokban is megszállhatnak, de szükség esetén haza is szállítják őket.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Kifejtette: egy sportnap alkalmával 400-500 gyermek is megfordul náluk, és osztálykirándulók is előszeretett jönnek hozzájuk. Az állatsimogatóban számos különleges állattal ismerkedhetnek meg testközelből a nagyvárosokból érkező iskolások vagy a gyulai családok. Lámát, pónilovat, szamarat és pávát is láthatnak a vendégek a helyszínen, de birkákat, nyulakat, kecskéket, galambokat, tengerimalacokat, kutyákat és macskákat is tartanak a kempingben.
A lakókocsik és a sátrazás szerelmeseinek is tökéletes választás a hely, hiszen egy erdővel körülvett, nyugodt, csendes környezet várja a pihenni vágyókat. Az üzemeltető megjegyezte: számos európai országból látogatnak el hozzájuk, többek között Belgiumból, Hollandiából, Németországból és Lengyelországból is érkeztek már turisták a
gyulai kempingbe.
Fotó: Gyulai Hírlap – MPJ
Vozár József elmondta: vállalkozásuk másik fő profilja a személyszállítás, amely a Vozi Busz elnevezést kapta. Jelenleg hét, minden igényt kielégítő, modern, nemzetközi vizsgával rendelkező autóbusszal szállítják az utasokat. A belföldi utak mellett Európa számos országában megfordultak már: Görögországba és Spanyolországba is szerveznek utakat, de Szentpéterváron is jártak már. Mint megtudtuk, nyolcvan főig vállalják az utakat, de egy főt is elvisznek, ha éppen a repülőtérre kell mennie.
– Jó érzéssel tölt el, ha egy jól működő gyulai vállalkozásról hallok, vagy egy jó helyi éttermet dicsérnek. Legyenek büszkék egymásra a gyulai vállalkozók! – fejtette
ki végezetül az üzemeltető.
A Thermál Camping elérhetősége: +36-66/650-11, +36-70-611-0423, +36-30/732-0338, Facebook: Gyula Termal Camping, www.gyulatermalkemping. hu, gyulatermalkemping@gmail.com. Vozibusz buszrendelés: +36-70-611-0423, +36-30/729-8126, vozibusz@gmail.com, Facebook: Vozi Busz.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő