Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötvengólos fesztivállal ünnepelt a kisebbik Barna-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 20. 14:00
Ötvengólos fesztivállal ünnepelt a kisebbik Barna-csapat
Gyulasport NKft.–Szolnoki KCSE 54-17 (27-6)

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának huszonkettedik fordulójában a Gyulasport NKft. ifjúsági együttese a Szolnoki KCSE csapatát fogadta május 19-én. Barna Károly kisebbik csapata egy kötelező győzelemmel szerette volna ünnepelni a bajnokságban elért harmadik helyét.

Bronzérmet ünnepelhetett a Gyulasport NKft. ifjúsági együttese

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulasport NKft.: Varga M., Anderlik A. 2, Bicskei B. 1, Tóth M. 4, Gyepes R. 10, Boruzs B. 17/4 és Szabó L. 19. Csere: Felczán Cs., Balázs E., Bozó A. 1/1, Szappanos R. és Juhász Zs. Edző: Barna Károly.

Mint azt Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a fürdővárosi gárda kisebb fajta népünnepélyre készült, hiszen a hazai csapat a bajnoki bronzérem biztos tudatában lépett pályára.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Barna Károly ennek megfelelően felszabadult, ötletes és közönségszórakoztató játékot kért lányaitól. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a gyulai együttes már az első félidőben huszonegy gólos előnyt kovácsolt magának. A hazai csapat tagjai tökéletesen kiszolgálták szépszámú közönségüket, ám mindezt kulturált körülmények között tették. – Tisztelték annyira az ellenfelet, hogy nem lekezelően és nagyképűen játszottak – Máthé István.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A kiválóan küzdő szolnoki csapat próbálta állni a sarat, ám a Gyepes Rita, Boruzs Barbara és Szabó Leila vezette  gyulai csapat kombinatív támadásaira nem volt ellenszere.

A mérkőzés végén a Gyulasport NKft. ifjúsági csapatának tagjai megérdemelten vehették át Fabulyáné Kovács Timeától, a Békés megyei Kézilabda Szövetség főtitkárától és Kertes Istvántól, a Gyulasport NKft. ügyvezetőjétől a bajnokság harmadik helyéért járó érmeket.

GYULAI HÍRLAP • 2018. május 20. 14:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)