Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Virágos jó kedvet, Gyula!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. május 13. 14:00
Virágos jó kedvet, Gyula!
Tihany polgármestere nyitotta meg idén a Gyulai Virágok Fesztiválját

Esti fényekben nyitották meg május 12-én, szombaton a Gyulai Virágok Fesztiválját a Göndöcs-kertben. A rendezvény díszvendégeit képviselő Tihany polgármestere egy levendulapalántát hozott ajándékba Gyula városának, amelynek felajánlotta, legyen a tihanyi Garda Fesztivál díszvendége. Az eseményen virágos településünk legújabb imázsfilmjét is levetítették.

Tósoki Imre egy levendulapalántát nyújtott át Görgényi Ernőnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiemelt tisztelettel köszöntötte Tósoki Imrét, Tihany polgármesterét és a tihanyi delegációt, a Gyulai Virágok Fesztiváljának díszvendégeit Görgényi Ernő polgármester a szombat esti megnyitón. A gyulai önkormányzat nevében elmondta, a Gyulai Virágok Fesztiváljának minden évben olyan díszvendéget választanak, amely példamutató módon jár el a környezettudatos településfejlesztés és a zöldfelület-kezelés terén.

Tihanynak könnyű dolga és egyenes útja van szívünkhöz, hangsúlyozta a polgármester, hisz a Balatonba nyúló félsziget az egyik legkülönlegesebb adottságokkal bíró települése Magyarországnak. De a szépség önmagában nem elegendő, tette hozzá, és mintha ezt Tihany is tudná. A település ugyanis igen régóta óvja és védi értékeiket. 1952-ben itt alakult meg hazánk első tájvédelmi körzete, és Gyulához hasonlóan remekül szerepel a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. 2016-ban első lett a falvak között, 2017-ben pedig arany minősítést kapott az Entente Florale európai virágosítási vetélkedőn.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Teljesítményei és jó gyakorlatai alapján Tihany nagyszerűen illik a Gyulai Virágok Fesztiváljához, mutatott rá Görgényi Ernő, és megköszönte a díszvendégnek, hogy elfogadta meghívásukat.

A polgármester aláhúzta, Gyula városa is igyekszik mindent megtenni a környezettudatos városfejlesztésért, a helyi polgárok minden évben nagy kedvvel kapcsolódnak be munkájukba. Segítségükre van a fesztivál is, hisz erre egyre többen látogatnak ki, hogy beszerezzék házuk ékességeit. Emellett elindították a Virágos Gyuláért programot, amelynek keretében május végéig minden körzetben több ezer tő virágot osztanak szét. Mindezt nem csupán a külcsín miatt teszik, hanem gazdasági érdek is fűződik hozzá: a turizmus ugyanis Gyula városa egyik legfőbb bevételi forrása, a vendégek pedig kivételesen nagyra értékelik szépségét, parkjait és virágoskertjeit.

A településvezető kiemelte, az itt eltöltött vendégéjszakák száma 2010 óra megduplázódott, 2018 első negyedévében pedig 23 százalékkal lett több az egy év előtti azonos időszakhoz képest.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tósoki Imre elsőként Tihany lakosságának jókívánságát tolmácsolta. Megjegyezte, Görgényi Ernővel már nagyon régóta ismerik egymást, hisz a Városok-Falvak Szövetségének mindkét település tagja. Az elmúlt tíz évben több alkalommal járt már itt, és minden egyes alkalommal új utcákat, tereket, épületeket látott megújulni. Ennek alapján nagyra értékeli azt a városépítészeti munkát, ami Gyulán folyik. Mint mondta, ezt az európai virágos városok és falvak szövetsége is elismerte, 2014-ben aranyéremmel jutalmazta. Tósoki Imre úgy vélte, számára az is kiderült, hogy Gyulán jó emberek élnek, hisz ismerjük Petőfi Sándor gondolatát, miszerint, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.

Tihany polgármestere ezek után átnyújtotta városvezetőnknek az ajándékba hozott jelképes levendulapalántát, és azt kérte, ültessük el a gyulai földbe, hogy fejlődjön, gyarapodjon, éppúgy, mint a két település kapcsolata. Majd felvetette, szeretnék, ha Gyula lenne a tihanyi Garda Fesztivál díszvendége novemberben, amelyre szeretettel várnak mindenkit. A rendezvény hátralevő részére a polgármester virágos jó kedvet kívánt mindenkinek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyula város legújabb imázsfilmjét is levetítették a publikumnak. A klipet tavaly nyáron négy országszerte ismert zenész, Manoya, Janicsák Veca, Freddie és Biga forgatta két napon át Gyulán Szabó Zé gyulai producer kezdeményezésére. A dal két hete vezeti a Petőfi Rádió top 40-es listáját, a You Tube-on 150 ezer megtekintésnél jár. A videó elkészültéért, mutatott rá Görgényi Ernő, külön köszönet illeti Kovács Lajost, Gyula város legismertebb színészét, aki végigvezeti a nézőket a település legfontosabb attrakcióin, Tuza Norbertet és az InkPanther teljes stábját, illetve azt a közel kétszáz gyulait, köztük Vidó Katát és táncosait, akik statisztaként vettek részt a forgatáson. A mindenki által ismert kék pickup autót biztosító Sándor Hajnalkát és az elnyűhetetlen sofőrt, Balla Bencét, valamint az egyik forgatási helyszínt biztosító Siórét tanyát.

Péterfy Bori és zenekara fél tíz körül vette át a teret a színpadon, hogy felborzolja a kedélyeket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)